A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 5., vasárnap

Savanyú tojásleves




🌿🥚Hozzávalók 4 főre: 

  • 1 púposkás evőkanál zsír (felolvadva olyan 2 evőkanálnyi), vagy ugyanennyi olaj 
  • 2 csapott evőkanál liszt (4 dkg) 
  • 1 nagyon nagy fej vöröshagyma (15 dkg tisztítva) 
  • 2 db nagy babérlevél 1 púpos teáskanál pirospaprika 
  • 1 és 1/2 csapott teáskanál só (kb.) 
  • 2-3 teáskanál 10%-os ecet + tálalásnál kínáljunk a leves mellé még 
  • 4-5 db tojás + fejenként egy-egy ha egészet is ütnénk bele 
  • 2 liter víz 

🌿🥚A vöröshagymát nagyon apró kockákra vágom, és a zsiradékon kis sóval üvegesre párolom, majd lisztet adok hozzá és kevergetem egy-két percig, majd a tűzről levéve pirospaprikázom, aztán apránként hideg vízzel felöntöm. Visszateszem a tűzre, beleteszem a babérleveleket és a sót. Közben néha keverek egyet rajta mert lisztes, így az alja leragadhat. Figyeljünk nagyon a forrásra, mert felhabzik és kifut, ha nem kevergetjük és nem tesszük kis lángra, mikor forr. Forrás után már elpötyög, de addig vigyázzunk rá. 🙂 

🌿🥚Forrás után még 10 percig főzöm. Végül a felvert tojásokat belecsurgatom úgy, hogy folyamatosan finoman keverem a levest, hogy a tojás ne nagy tömbökben szilárduljon, hanem egyenletesen. Hagyom hogy újra fölforrjon, és már kész is a leves. 

🌿🥚Az ecetet csak a láng elzárása után adom hozzá, mert fölhabzik tőle. Első körben kevés ecettel ízesítem csak, mert mindenki eltérő savanyúan szereti, ezért az asztalon a tálalásnál még kínálok mellé ecetet, így tetszés szerint ízesíthető a leves. 

🌿🥚Aki szereti benne az egyben buggyantott tojást, nyugodtan a legvégén üssön bele személyenként egy-egy darabot. Hagyja nagyon kis lángon főni még 3-4 percet és azonnal tálalható a leves. 

🌿🥚Anyu a savanyú tojáslevest babérral főzte, én is így szoktam. De aki köménnyel szereti, az az elején, mikor kellő hőfokra felmelegszik a zsiradék, dobjon bele egy púpos teáskanál köménymagot és hagyja hogy kipattogjanak. A hagymát csak eztán dinsztelje kis lángon üvegesedésig, majd jön a liszt bele, s a többi ugyanaz, mint a babérleveles változatnál.

2008. október 3., péntek

Spenótfőzelék tükörtojással


A meditáció a jelenre való éberség.

(d.)





A klasszikusok... mindig jók. :-)
Spenótfőzelék tükörtojással, krumplival. Egyszerű és mennyei.

Hozzávalók 2 főre:
1 nagy kupóc spenót (két nagy markolásnyi, kb. 20 dkg),
2 dkg vaj,
2 evőkanál liszt,
kb. fél liter tej,
1 dl tejszín,
só,
csipet szerecsendió reszelve,
2 gerezd fokhagyma,
1 csipet kristálycukor.

A spenótot megtisztítottam, és forrásban lévő vízbe dobtam pár percre, majd leszűrtem, hideg vízzel hűtöttem és a vizet jól kinyomkodtam belőle. Deszkán kicsit összeaprítottam. Vajas rántást készítettem, majd a spenótot is hozzáadtam, és tejjel apránként, állandóan kevergetve fölengedtem. Sózta, reszeltem bele fokhagymát, pici szerecsendiót, és némi cukrot, tejszínt is. Állandóan kevergetve fölforraltam, aztán botmixerrel még krémesítettem.


A spenótnak van egy másik változata. Apu mindig így eszi, az alföldön divat. De tudom ajánlani kisgyerekeseknek is, mert isteni, szerintem így megeszik a gyerekek is.
Ugyanígy készítjük a főzeléket, csak nagyon-nagyon kevés, vagy semennyi fokhagymával. Viszont, sok cukrot teszünk bele. Egy teljesen édes krémet kell végeredménynek kapnunk. Először nekem is szokatlan volt, régebben nem szerettem, de mostanság sokszor én is így eszem.
És van egy harmadik verzió is, mikor tejbe áztatott zsömlével sűrítjük be a főzeléket. Az is nagyon finom.


2008. szeptember 27., szombat

Tiramisu


Megálltunk egy árusnál, vettünk valami forró fekete italt a ráncos öregtől, aki kalap gyanánt cserzett madártetemet hordott a fején. Megmutatta, hogyan készíti az italt: valami magot megpörkölt, aztán porrá őrölte és forró vízbe keverte. Mindezt kénytelen volt elmutogatni, merthogy olyan nyelven beszélt, amihez hozzá se tudtunk szagolni. Aztán mézet kevert az italba, és odanyújtotta, de amikor belekóstoltam, még mindig nem volt jó. Olyan, nem is tudom, sötét volt. Egy nő épp egy kecskét vezetett arra, én meg kikaptam Józsua kezéből a csészét, és utánaszaladtam. A nő engedélyével a kecske tőgyéből egy kis tejet fejtem mindkét csészébe. Az öreg kézzel-lábbal tiltakozott, mintha szentségtörést követnénk el, de a meleg és habos tej elvette a fekete ital keserű ízét. Józsua lehajtotta az övét, aztán még kettőt kért az öregtől, és a kecskés nőnek is adott egy rezet. A második csészét odaadta az öregnek, hogy kóstolja meg, aki nagy fintorogva belekortyolt, s lássatok csodát, széles vigyor terült el fogatlan száján, és egyből nekiállt üzletet kötni a kecskés nővel. Az öreg megőrölte a magokat a rézhengerben, az asszony meg egy mély agyagedénybe fejte a kecske tejét. Mellettük egy fűszerkereskedő árult. Mélyen beszívtam a földön kosarakban kirakott fahéj, fokhagyma és szegfűbors illatát.
– Tudod, mit? – mondtam a nőnek. – Ha ez már megy, hintsetek rá egy kis őrölt fahéjat. Szerintem tuti lesz.

(Christopher Moore: Biff evangéliuma)


Van egy jó kis (nagy) süteményes könyvem. A tiramisut ebből készítettem, bár kicsit módosítva. Én több cukorral szeretem, mert egy édesség igenis legyen édes!

Hozzávalók egy 17-szer 28-as jénaihoz vagy tepsihez (ez 8 adag):

20-25 dkg porcukor,
1 csomag vaníliás cukor,
8 adag erős feketekávé,
fél dl Amaretto likőr (más is jó),
50 dkg mascarpone,
4 tojás (ha a mennyiséget növelni akarjuk 5, ha sűrűbb krémet akarunk akkor 4 és mindkét variáció jó és finom),
27-30 darab babapiskóta (az az olasz, aminek az egyik oldala cukormázas és 4-szer 12 db van egy nagy csomagban),
2-3 evőkanál kakaópor.


A tojássárgájákat a cukrokkal habosra keverem robotgéppel, majd hozzákeverem a mascarponét is, aztán a fehérjéket habbá verem. Majd a kettőt óvatosan összekeverem.

A kávét egy levesestányérba öntöm, a likőrrel együtt. Aztán a babapiskótákat egyesével belemártogatom, és rétegezem egy téglalap alakú, nagyobb jénai tálba. Egy réteg piskóta, egy réteg krém, egy réteg piskóta, egy réteg krém. A tetejét meghintem kakaóporral, és hűtőszekrénybe teszem pár órára.
Isteni, krémes és könnyű! A legkedvencebb desszertjeim között van az első 5-ben. És még sütni sem kell...