Bejegyzések

olcsó címkéjű bejegyzések megjelenítése

Húsgombócos lecsó

Kép
Később megtudtam, hogy voltak olyan tanárok, akik elnézők voltak a futballistákkal, tudták, hogy rengeteget edzenek, ezért nem kellett az óráikra bejárni. Az egyik ilyen tanár a természettudományi tanszéken volt, de sajnos valami olyasmit tanított, hogy „Fénytan középhaladóknak”, amit ilyen posztgrádiliseknek szántak vagy kiknek. Mindegy, ezzel együtt beírattak oda, bár nem tudtam megkülönböztetni a fizikát a fűzfától. A kedvenc órám az ebédelés volt, de asszem ezt nem is hívják órának. (Winston Groom: Forrest Gump)


Ismerjük a mondást, miszerint több nap, mint kolbász. Namost szerintem ez a lecsóval kapcsolatban nem igaz. Azt hiszem, hogy nyáridőben nem nagyon van olyan a magyar ember konyhájában, hogy a hőtőben vagy a tűzhelyen ne lenne egy kisláboskában lecsó. Így van? 😌 Hiszen egy isteni és igazi gyorsételről beszélünk, ami ráadásul télleg megunhatatlan... de ha esetleg kicsit variálnánk is... sz'val most olyan felsorolás következik, mint a Forest Gumpban a rákról:…

Zöldbabos tésztasaláta & öntetek

Kép
Hogy honnan kerül elő, hová tűnik a szivárvány, arról senki sem tudott felvilágosítani. (Erről csak Jehova egy idetévedt tanúja tudott többet: Isten küldte az özönvíz után, annak jeléül, hogy többé nem küld vizet. Legközelebb tüzet fog küldeni.)
(Alexander Lenard: Völgy a világ végén)


Volt egy kis zöldbabom, eredetileg levesnek vettem, de ebben a melegben nem kívántam. (Kezdjük érezni asszem azt az Úr küldte tüzet, egyre forróbb napok vannak...) Tésztát is régen ettem, úgyhogy házasítottam őket. És nemrég találtam a lenti a videnyót, igazán jól jön ebben a nyárban. A cézár öntetet* tettem a salátára, mert joghurt is volt itthon - kiváltottam a majonézt vele -, meg Marcsi fincsi parmezánjából is volt a hűtőben. De bármelyik öntettel tökéletes lett volna.
Hozzávalók 4 főre jóllakásig:
35 dkg penne tészta
0,5 kg zöldbab (ha zöld színű zöldbabbal készítitek, jobban látszik a saliban, az enyémben eltűnt a sárga 👓)
2,5 dl natúr joghurt
1 evőkanál méz
1 nagy gerezd fokhagyma
1 púpos teásk…

Zserbó-tiramisu

Kép
A Bazi nagy görög lagzi óta tudjuk, hogy a windex mindenre jó, és minden szó a görögből származik. Én ezt most plagizálom, nálam ugyanis minden desszert a tiramisuból származik. 😍 Ezer módon tudom variálni, mert szerintem ennél jobb édesség nincs is. Könnyű, légies, egyszerű és mennyei.


Ez most egy zserbó-tiramisu, életem párjának neve napjára készült.

Hozzávalók:
18 db olasz babapiskóta
a krémhez:
25 dkg mascarpone
2 nagyobb tojás
12 dkg porcukor
a kakaóhoz:
1 púpos evőkanál kakaópor (plusz a szóráshoz valamennyi)
1 púpos evőkanál kristálycukor
szűk 2,5 dl víz
a barackos réteghez:
35 dkg sárgabarack (tisztítva ennyi)
2 púposkás evőkanál porcukor (függ a barack édességétől is, kóstoljunk)
1 teáskanál citromlé
1-2 cl sárgabarack pálinka (ki mennyire alkovolosan szereti)
és a szóráshoz:
10 dkg durvára darált dió

Jó érett sárgabarackot vegyünk, ez fontos. Puha legyen és édes, lédús. Vágjuk apróra, cukrozzuk, adjunk hozzá pici citromlevet, hogy ne barnuljon be és kevés barackpálinkát, és …

Sült, töltött paradicsomok

Kép
Nyáron nagyon szeretem a sült, töltött zöldségeket. Könnyűek, ízletesek, és kitűnőek szobahőmérsékleten fogyasztva. Sőt. Úgy a legjobbak, vagyis ideális kánikula-ételek. Sütni sem kell őket hosszasan, arra a 30-40 perce be lehet gyújtani a sütőt. Érdemes többet készíteni, s aztán rájárni. Most a paradicsom került sorra, már vagy 2 hete tonnaszám eszem nyersen is, mert a zöldségesben olyan édes, mámorító nyárízű csodákat lehet kapni, hogy képtelen vagyok akár egy napot is kihagyni ebből az élvezetből. Ráadásul ablakaimban burjánzanak a zöldfűszerek is, szívem bokros, illatos kis csücskei.



Hozzávalók:
6 nagyobb paradicsom
10 dkg köles (vagy: fehér vagy barnarizs, kuszkusz, bulgur, árpagyöngy)
1,7 dl víz (rizshez, árpagyöngyhöz a súlyuk duplája kell, kuszkuszhoz, bulgurhoz ez az arány jó)
2 már fejesedő, nagyobb újhagyma zöldjével együtt
2 nagy gerezd fokhagyma
kb. 20 szem fekete olajbogyó
25 dkg feta sajt (vagy panír)
kb. 1,5 dl olívaolaj (lehet kevesebbel is sütni, mondjuk csak …

Mézes-mustáros csirkecombok

Kép
Nem szóltam még a szerelemről. Szinte a végére tartogattam. A szerelmet a hollywoodi Brown Derby Étterem szakácsa találta fel 1939-ben. Nagyméretű, túlérett barackokat hársmézzel édesített, a tetejükre csokoládédarát hintett. Felhevített bíborszínű kelyhekben szolgálják fel, ahogy illik.
(Kurt Vonnegut)


A piacon a kedvenc húsboltomban szép sárga, kukoricán tartott csirkét lehet venni. Nem sül össze a felére, nem felfújt és óriási sem a melle, sem a combja, és jó íze van. Csak náluk vásárolok csirkét, és csak azóta, mióta új főnökasszony van.
Hozzávalók 2 főre:
3 egész csirkecomb (ez most farhátas)
3 teáskanál dijoni mustár
3 teáskanál magos mustár
3 teáskanál méz

1 púpos evőkanál szárított majoránna
6 nagy gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
1 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj
1 dl száraz fehérbor (az enyémben most szekszárdi sauvignon blanc van)
és aki kedveli a tejfölös ételeket, annak pluszban:
1 púpos teáskanál liszt
1 dl zsíros tejföl

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A combokat…

Sárgaborsó gulyás

Kép
Mert hallottam este, a piacon,
míg dolgozott a nedves agyagon
a fazekas, hogy sóhajtott a sár;
„Ne durván, testvér, kérlek, nagyon fáj!”

Omar Khajjám(Nisápúr, 1048. május 18. - 1131. december 4; perzsa költő, matematikus, filozófus, csillagász) 




Tavasz ide vagy oda, ma setét, esős délelőtt volt. Nem volt kedvem piacra menni, körülkémleltem hát összes termeimet. S leltem egy zacskó sárgaborsót. A főzeléket nagyon nem szeressük, így gulyást főztem belőle. Megállapítást nyert, hogy ilyet máskor is elkövethetek, s legalább eszünk majd ebből a nem túl kedvelt hüvelyesből is kicsit többször, mert ebben a formában abszolút fogyasztható. (És... Nem csak a levest készítettem én, de a tálat is. Na jó "kis" segítséggel. 😏 Kicsit csálé, kicsit ollan amilyen, deazenyém.)
Hozzávalók 6 főre:
40 dkg sertéslapocka
30 dkg sárgaborsó
10 dkg húsos füstölt szalonna
1 szál fehérrépa (5-10 dkg)
1 nagyobb szál sárgarépa (15-20 dkg)
1 kis darab zeller (kb. 5 dkg)
1 nagyobb fej vöröshagyma (kb. 1…

Joghurtos, kapros salátakrémleves

Kép
Van egy perc, amikor gutaütötten áll a délután. Még a bogarak titkos, rejtett, parányi mozgása is megszűnik abban a pillanatban; megtorpan a munkálkodó természet; a teremtés a káosz szélén tántorog, az asszonyok pedig egy csepp nyállal a szájuk szélén felülnek az ágyban, az arcukra virágot hímzett a párna, fuldokolnak a hőségtől és a bosszúságtól; és ezt gondolják: „Még mindig szerda van Macondóban.” És akkor ismét lekuporodnak a sarokba, egybefonnak álmot és valót, és hallgatólagos szövetségként továbbszövik a suttogást, mintha a falu minden asszonya egy hatalmas vászonlepedőt szőne közös erővel.
(G. G. Márquez)



Morzsás sült salátát akartam ma készíteni, de mivel igazi kerti salátát vettem, itthon derült ki, hogy bizony alaposan átnézendő. Így nem tudtam egyben hagyni a szívét, úgyhogy leves lett belőle. Meg amúgy is volt egy nagy csokor kaprom is, amit el kellett már használni. Végül is, krémlevest bármiből lehet főzni, nem igaz? 😊
Hozzávalók 4 főre:
2 kisebb fejes saláta 1,…

Ropogós gofri

Kép
Képzelj el egy vak teknőst, amely világnyi méretű óceán mélyén bolyong. Felette úszik egy fagyűrű, amelyet a hullámok ide-oda lökdösnek. A teknős minden száz évben egyszer feljön a felszínre. A buddhisták azt mondják, hogy emberi lénynek születni még sokkal nehezebb, mint hogy az a teknősbéka a felszínre emelkedve véletlenül a fejével beletaláljon a fagyűrűbe. S még azok között is, akiknek emberi születés az osztályrésze, kevesen vannak, akiknek megadatik, hogy kapcsolatba kerüljenek a tanításokkal, olyan kevesen, mint „csillagok a nappali égbolton”.    A fájdalom, szenvedés, veszteség, az állandó frusztráció valóságos és meghatározó célt szolgálnak: azt, hogy felébresszenek bennünket. Saját cselekedeteink sötét, szűk ketrecébe vagyunk zárva, s azt hisszük, hogy ez a világmindenség. Csak nagyon kevesen gondolkodnak el azon, hogy esetleg lehetséges a valóságnak egy másik dimenziója is.    A meditálás fokozatosan megtisztítja a közönséges tudatot, lemezteleníti és elsöpr…

Bodzás rétes & baklava

Kép
Egy tavalyi recept, és kár lenne, ha a feledés homályába veszne. Merthogy közeleg a bodzaszezon. :)

Hozzávalók 3 rúdhoz:
12 réteslap5-10 dkg olvasztott vaj9 dkg búzadara6 dl tej2 tojás15 dkg kristálycukorvanília (vagy rúdból vagy esszencia)csipet só6 tányér bodzavirága sziruphoz:
15 dkg cukor2 dl víz1 citrom leve3 tányér bodzavirág
Először elkészítettem a szirupot. A cukrot a vízzel és citrom levével sziruppá főztem, aztán félretettem hűlni, s mikor már épp csak langyos volt, belekevertem a levágott bodzavirágokat is. A búzadarát elkevertem kevés tejben, hozzáadtam a felvert tojásokat is, a cukrot is, és mikor sima volt, felöntöttem a maradék tejjel is. Beletettem 3 tányér bodzának az ollóval levágott virágait is. Lassú tűzön főzni kezdtem, és mikor besűrűsödött, le is vettem a tűzről. Ne főzzük túl és nagy lángon, és ne forraljuk fel, mert nem rántottát szeretnénk készíteni. Félretettem hűlni, de előbb még a maradék 3 tányér bodzáról is levágtam a virágokat és a krémbe keverte…

Sütőben sült káposztaszeletek

Kép
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

(Kányádi Sándor)



Sütöttem már csirágot, zöldbabot is így sütőben fűszerekkel, és most a káposzta volt soron. Finomak voltak ugyan, de kissé rágósak, legalábbis az én ízlésemnek. (Legközelebb kissé előfőzöm őket. Szerintem kell, pár perc mindenképpen. A káposztának is, a zöldbabnak is.) Mindenesetre jó alternatívája a sima főtt zöldségeknek, amiket - valljuk be - senki sem szeret igazán. Bármely módszer érdemes a kísérletezésre, ami változatosabbá és ízletesebbé teszi a föld színes ajándékait.
Hozzávalók:
káposztaszeletek
fűszerek ízlés szerint: köménymag, édesköménymag, fokhagyma-granulátum, szárított görögbazsalikom, só, bors van az enyémen
és olívaolaj vagy hidegen sajtolt repceolaj vagy szőlőmagolaj

A káposztát úgy vágjuk 1-2 cm vastag szeletekre, hogy a torzsájánál egyben maradjon. Olajjal megkenjük mindkét oldalát alaposan,…

Gabonatejek - zabtej

Kép
Se szépnek, se csúnyának ne tartsd a földi létet:
Amit látsz, akkor láttad, ha árnyékát is nézted.
Előbb pereg a búza, aztán gyűlik a kéve,
Mert ha földbe nem bújna, kalászba sosem érne.
Szép rózsát sem szakíthatsz szúró tövise nélkül;
A méz, az édes illat sincs fanyar társa nélkül.

(Santo de Carrión, XIV. századi spanyol költő)



Ahogy öregszem, sajnos egyre kevésbé bírom a tejtermékeket. Ha feldolgozott, az nem olyan nagy gond, de a sima tej, tejszín, tejföl, joghurt, kultúra, kefír már az. Brit tudósok szerint a kor előrehaladtával a szervezetünk egyre nehezebben emészti meg a tejet. Érdekes, hogy népcsoportonként is nagyon eltérő a laktóz-intolerancia mértéke. Úgyhogy utánaolvastam a gabonatejek készítésének, mert a boltban kaphatók 600 Ft-nál kezdődnek/liter. Ugyanakkor a ma elkészített zabtej nem került többe, mint 15-20 Ft/liter, és azért ez brutál nagy különbség.
Gabonatejet gyakorlatilag bármilyen gabonából, vagy hüvelyes terményből készíthetünk. Kedvelt a rizstej, szójatej, …

Rongyoskifli

Kép
Visszakapcsolódnék még az előző bejegyzéshez, egy aktualitás okán. Tudjátok miért szeretem nézni a Harry Pottert? Mert nem csupa fiatal, agyonpalsztikázott, csontsovány "szépség" szerepel benne, hanem mindenféle korú, alkatú nő, férfi, gyerek. Abszolút üdítő látni ezt a sokszínűséget a műtétektől lárvává fagyott maszkok helyett, akik a hollywoodi fellegvárból özönlik el a látóterünket. De az apropót most Y. S. Laurent legújabb közfelháborodást kiváltó kollekciója, illetve annak fotói adják. Az egyébként minősíthetetlen és először szembeötlő, felháborító tartalmon túl: a fotókon a nők arca nem is látszik, csak arc részletek vannak. A teljes eltárgyiasítás, szexualizálás képei. Ezért az úgynevezett "kultúrán" és "művészeten" nagyon el kell gondolkodnunk. Hogy mit közvetít, mit és ki diktál. És hogy mindez érték-e? Vagy csak elmebetegek jól finanszírozott őrülete? A válasz számomra legalábbis, egyértelmű. 



Igazán még nem tökéletes a recept, ami miatt …

Búzahús (szejtán) készítése

Kép
Salomon úr elmeditált rajtam.
- Erős magában a humanista érzék fiam, ami bizony sok fájdalommal is jár. Ez a lelki intelligencia egy igen ritka formája, úgy is mondhatni, hogy ösztönös rokonszenv az emberiség iránt. Hajdan kiváló misszionárius lehetett volna magából… azokban az időkben, amikor még megették a hittérítőket.
(Émile Ajar)




Ma vettem kenyérsütéshez sikért, s ha már... akkor készítettem egy kis adag szejtánt vagyis búzahúst. Böjtidőszakban jól jön, meg amúgy is érdekelt, milyen az íze, állaga, hogyan lehet felhasználni.  Nem is bonyolult, és nem is időigényes elkészíteni, s ugyanúgy használható, mint a hús, vagyis lehet rántani, sütni, ragukat csinálni belőle, vagy akár darálni is. Stohr Gréta videója alapján csináltam, köszönetem ezúton is.
Hozzávalók 2-3 főre(ha rántani szeretnénk, akkor 2 főre, ha ragunak készítjük, elég 3-4 embernek is):
10 dkg sikér
1 mokkáskanál só
1 csipetnyi szódabikarbóna
2 dl langyos víz, és
a főzővízbe jó adag só, ugyanúgy, mint a tésztafőzés…

Grillezett cukkini paradicsommártásban

Kép
Manapság sok fiatalember jár iskolába és egyetemre, ahol azt várják, hogy okosabbak lesznek és megtanulnak megbirkózni a világ problémáival. A modern egyetemek és iskolák azonban ehelyett olyan gyárak lettek, melyekben bonyolult állatias mentalitást hoznak létre. Mivelhogy a tudományos érdeklődés manapság sokkal inkább adatgyűjtő tevékenység, mintsem az igazi, örök tudás keresése, nem foglalkozik az egyes személyek lényegével - a lélekkel. Ehelyett a relatív értékek és objektív tudás hangsúlyozásával ösztönzi az érzékek kielégítését, a manipulációt és a kizsákmányolást. Lelki gyökereink megértése nélkül mind inkább a beteljesülés bizonytalan, illuzórikus formáiban bízunk, az olyanokban, mint a pénz, a presztízs, a rang és a rajongás. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az átmenetivel helyettesítsük a lényegeset, pedig az igazi kultúra célja az, hogy segítsen kifejezni valódi személyiségünket és kreativitásunkat. Az igazi kultúra magas fokon lelki, és lehetővé teszi számunkra, hogy kap…

Gözleme (török töltött lepénykenyér)

Kép
A múlt bárcsakjai és a jövő aggodalmai
a jelen pillanatunkat elrabló két tolvaj.

                                                                                          (Üstün Dökmen)





Maradékból finomat. Semmit sem szeretek kidobni, ami étel. Jelen esetben még egy adagnyi főtt burgonyát sem, hiszen valaki sokat fáradozott vele: elültette, gondozta, leszedte, piacra vitte, s én csak mindennek a jutalmát élvezem, a finom krumplit. Néhány alap-hozzávaló, egyszerűség, de a végeredmény mégis abbahagyhatatlan. (A változatosság gyönyörködtet, különösen böjtidőszakban.) A gözleme töltött lepénykenyér, a török konyha népszerű finomsága. Van ahol élesztővel készül a tésztája, van ahol nem. Tölteléke leggyakrabban spenót, sajt (fetához hasonló vagy olvadós is lehet), burgonya, de lehet fűszeres darált hús is. A lényege az, hogy nagyon vékonyra nyújtják a tésztát, s vagy levélformára vagy félhold alakra hajtják a töltelékre. Eredetileg tárcsán, szabad tűzön sütik. Persze a háziasszonyok otthon …

Mentás burgonyaleves

Kép
Elkapott a tavaszi láz végre. Idén valahogy nagyon nehezen születtem újjá abból a bizonyos láthatatlan tojásból, mert a tél végi depresszió igencsak bekerített. De lassan kezdek kitörni belőle. Abból vettem észre, hogy elkezdtem leselejtezni ezt-azt: a nem használatos fazekaimat, serpenyőimet többek között. Meg a nagytakarítást tervezgetem, pedig elhihetitek, nem a kedvenc elfoglaltságom. Most mégis szinte vágyom négy sarkából kifordítani a lakást, és kirázni mint egy pállott dunyhát, kitenni a napra, hogy járja át a friss levegő, a telet elfúvó szél.  Egy-két hétre még bevackolom magam tetemes mennyiségű súrolószer és porrongy társaságában, hogy aztán majd a húsvét már friss és üde helyre érkezhessen. Nyuszikákkal, pirostojással, barkaággal, napot idéző nárciszokkal meg földbarlangjából kibújt medvehagyma brummogásával - szóval a tavasz minden kellékével.





Bár ennek a hétnek az eleje-közepe még a tobzódásról szól, azért én hoztam már egy böjtös levest. A konyhámat hatalmas csokrokban…

Udon tészta házilag

Kép
Itt van. A böjti szél. Állok a konyhaablakban, a cigarettám parazsát felizzítja ez az őrült hurrikán. Meleg van. Hiába cibál és ijeszteget, tavaszt érzek benne. Hallgatom az orkánszerű dübörgést, és a szomszéd erkélyén a csilingelő szélcsengőt. Bambuszból van. Olyan a zenéje, mint egy no előadásnak. Képzeletemben látom is a szereplőket, a mozdulataikat, a maszkokat. Egyszer megnézhettem egyet - nevezik kabukinak is - és egészen lenyűgözött. Biztos voltam benne, hogy a szélhez köze van, bár ezt tudatosan nem tudtam, s lám, valóban.* A bambusz szélcsengő idézte fel az emléket. Az ég éjfekete, a felhők is eltűntek, látom a csillagokat. A tér fáinak világítóan mély jádezöld a színük, pont olyan, mint vihar idején a Balaton hullámainak. Varázslatos ez az éjszaka, talán mert a tavasz ígéretét hordozza. Vagy egy órán át álltam az ablakban, és csak hallgattam, miről mesél a szél.




Most már van a spájzomban egy ilyen feliratú üvegcse is: sült szódabikarbóna. :)) Mert a tennapi éccaka annyira j…

Sertés sült & rilette

Kép
Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. Így ülünk a februári hajnalban.  Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mik…

Csirkepaprikás

Kép
Ezt az ételt Veruska barátnőmnek ajánlom. :) A kedvence. Sokszor borozunk, dumálunk este, s olyankor valamit kotyvasztunk is. Örülök, hogy vannak még lányok, akik meg akarnak tanulni főzni. Kétszeresen is jó ez, mert az ő élete is gazdagabb lesz, s nekem is öröm, mert van kinek átadni a tudományom.



Már idejét sem számolom, mióta írom a blogot. S a csirkepaprikás még nem került sorra. És ha hiszitek, ha nem, nem csak azért, mert kifelejtettem. Hanem mert nem is főztem. Bevallom, nem vagyok nagy rajongója, pedig ma megállapítottam, hogy nem is rossz étel. Az volt a gondom, hogy általában agyontejfölözik, és ezzel el is tüntetik a karakterét és ízét, s csak a tejföl - számomra - nem túl kedvelt íze marad. Egy savanykás szmötyi, amiben naracssárga pöttyök úsznak itt-ott, s alatta jellegtelen csirkehús. Nos, ez elég kiábrándító: menzai emlékeim vannak róla, meg másnál is így láttam. Nagyon sokan így főzik. Egyébként ma is jobban szeretem a sima csirkepörköltet, vagyis a tejföl nélküli vá…

Klasszikus csokoládétorta

Kép
A minap a szülinapi partin beszélgettünk az Artúr mondakörről. (Sógorom szereti a fatasyt, a szerepjátékokat, a Gyűrűk urát, a Csillagok háborúja filmeket, velem egyetemben.) Megemlítettem neki, hogy az Excalibur valóban létezik, és milyen kevesen tudják. Méghozzá nem is oly messze, mert az olaszországi San Galganoban található. Ki hitte volna, igaz? :)



Nagyon egyszerű, klasszikus csokoládétorta, születésnapra sütöttem. Amiért mégis felteszem, az a krémje, ami szintén roppant egyszerű, mégis nagyon finom. A receptjét itt találtam. Egyébként a krém bármivel ízesíthető, amit csak szeretünk.
Hozzávalók a krémhez:
0,5 kg mascarpone (Isten áldja érte az olaszokat, imádom)
3 dl tejszín
10 evőkanál porcukor
40 dkg olvasztott étcsokoládé
2 evőkanál sötét, jó minőségű holland kakaópor
csipet só
és ízesítésként
1 narancs reszelt héja
5 csepp narancs illóolaj (100%-os, tiszta, természetes, én Aromaxot használok)
piskóta:
3 tojás
9 dkg kristálycukor
10 dkg liszt
1 csipet só
1-2 csepp 10%-os ecet