Bejegyzések

január címkéjű bejegyzések megjelenítése

Az olasz nonnák tudománya

Kép
Ősz hajak, dolgos, ráncos kezek, kötények és fejkendők. Menő szakácsok helyett igazi mammák, pontosabban nonnák, akik zsúfolt, kopottas konyhájukban vagy éppen a kisunokájuk segítségével nyújtanak, dagasztanak. Nagyon igazi felvételek, öröm nézni őket. Hála Vicky Bennisonnak, aki egyik nagyit keresi fel a másik után.



A nagyi főztje nem csak az érzelmi kötődés miatt ízlik annyira: az évtizedek alatt felhalmozott konyhai tapasztalatok igazi kincset érnek. Ebből a feltevésből indult ki a Pasta Grannies nevű Youtube-csatorna ötletgazdája is, aki idős olasz tésztakészítő asszonyokról készít videókat. 
A minden csütörtökön új anyaggal jelentkező csatorna egyfajta online archiváló projektként is felfogható. Bennison dokumentálni szeretné az eltűnőben lévő hagyományos házi tésztakészítési technikákat. A századokon át generációról generációra öröklődő tudásnak sokszor az utolsó birtokosait láthatjuk, akiknek már nincs kinek továbbadniuk a tudásukat.  
A teljes cikk a Dining Guide-…

Citromos csirke-piláf

Kép
Az utóbbi hónapok legkerekebb ételét sikerült ma exhas összedobnom. Tesis-krumplit terveztem, de a végére tepsis-rizs lett belőle.  Van az irániaknak egy nagyon kedvelt sült rizse, a tahdig, aminél direkt odapirítják a rizs alját, ami egy rétegben összesül és karamellizálódik, ropogós lesz és mennyei. Na ez a rizs is pont ilyen lett, emellett a fűszerektől isteni íze is volt, úgyhogy bővült a szerethető rizsételeink repertoárja.



Hozzávalók 2 főre:
6 db csirkeszárny
25 dkg jó minőségű rizs
6 dl víz vagy csirkealaplé
3 gerezd fokhagyma
egy kisebb citromnak a fele
egy félmarék mazsola
1 evőkanál méz
só, frissen őrölt bors
1 mokkáskanál kurkuma
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál őrölt koriandermag
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
és aki szereti: 1/2 mokkáskanál őrölt római kömény


A csirkeszárnyakat megtisztítottam, az ízeknél elvágtam és alaposan besóztam. Egy nagy tálba tettem, adtam hozzá 3-4 evőkanálnyi olívaolajat, egy marék mazsolát, egy fél citromot félkarikázva és a magokat …

Tapolcai vagy kalocsai rétes

Kép
Kiadós, tartalmas levesek után a rétes mindig jó ötlet. Ez egy télies, gazdag és különleges változat. Töltött palacsintákkal töltött rétes. 😊 Alant az eredeti receptet adom meg, ahogy találtam. Én a saját technikámmal, a konyhapulton nyújtottam kis gombócokból a tésztát: eszerint, ugyanezekkel a mennyiségekkel, csak most két nyújtott tésztába tekertem a tölteléket, hogy a rétestészta kissé vastagabb legyen mint a normále rétesnél, tehát három rúd lett végül. A palacsintát úgy sütöttem, hogy 18 db legyen a három rúdhoz. Tölteni bármivel lehet, az enyémbe narancsos sütőtök, mazsolás alma és diótöltelék került. A dió és máktölteléket szerintem nem kell főzni, én csak megszórtam a palacsintákat a cukros dióval. (Ja, és nem kentem meg tejföllel a palacsinták tetejét.) Fincsi volt, bár a sima rétes jobban ízlik. (De lehet csinálni úgy is, hogy rétestésztába és nem palacsintába tekerjük a töltelékeket, és azokat egy nagy rúdba ugyanígy.)



A rétestésztához: 25 dkg liszt, csipetnyi só, 1 tojás…

Jókai(nak mondott) bableves

Kép
– Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány, kardját leoldva oldaláról, s fegyvergyűjteményébe akasztva, melyet pompás antik fringiák és handzsárok egészítének ki.
Pál úr tudniillik, hogy szakács is.
Hát – „görög olvasó” – felel Pál úr karakán flegmával.
– Az jó lehet – szólt a kapitány –, s mi főtt bele?
– „Angyalbakancs.”
– Hisz az pompás eledel! Terített rám, Pál úr?
Pál úr végigméri e szóra tetőtől talpig a kérdezőt.
– Hát ma megint itthon ebédelünk?
– Ha kapunk valamit, Pál úr.
(…)
Nemsokára visszatért a gőzölgő tállal.
A „görög olvasó” paszuly volt, jó vastagon rántva, s a belefőtt „angyalbakancs” nem volt más, mint disznóláb.
A vén huszár magának készítette azt, de ha kettőjük között megoszlott, akkor is elég volt mind a kettőnek.
Richárd jó kedéllyel látott hozzá a katonás eledelhez. Evett, mintha sohasem látott volna annál jobbat.
A vén huszár ott állt a széke mögött, míg ebédel; pedig nem kellett tányért váltani, mert nem következett több fogá…

Váncsa István lakomái

Kép
Ma becsavarogtam egy könyvesboltba. Nem is jöttem ki üres kézzel, Váncsa István Lakoma című műve lapult a kalocsai paprikákkal hímzett farmertatyómban.

"Közhely, tán hamis is, hogy a paprika a magyar konyha közhelye volna. Váncsa gondolkodásának nincsen centruma, de ha volna, az erős paprika állna abban (versenyezve a fokhagymával; csoda-e a szellemi közösség érzete?). Cseresznye, macskapöcse, chilik és pepperonik – végig a világon. Szerény véleményem szerint az erős paprikával való foglalatoskodás az erősség „bemozgatását” jelenti, részint lefedését (ha valamit lefedünk, fátylat borítunk rá, az nem tűnik el, az nem nincs, van, csak másképp), az erő, amely nem agresszív , az erő, amely erősnek tudja ugyan magát, ezt tudatja is, ám tudása nyugodt, szelíd, részint és főként összefüggésbe hozást jelent, kávé és kalocsai, csoki és chili. Ez, ami itt zajlik, azt hiszem, ez a könyv cselekménye –"
írja Esterházy Péter Váncsa szakácskönyvéről. S …

Görög csicseriborsóleves (Revithoszupa)

Kép
A görög tájban négy elem van együtt: az ég, a tenger, a szikla és a növény. A kristályosan átlátszó ég, a bíborszínben lángoló tenger, a fehér szikrázó mészkőszikla és az ezüstzöld levelű növény.  Ebben a tájban minden tiszta, a szemnek külön meg kell szokni az élesen hasító fényt. Van ebben a ragyogásban valami, ami fájdalmas. Mert a végső határon áll. Többet már az ember nem bírna el.  Lángokból van itt minden, színtelen lángból, abból, amelyik a legjobban perzsel. A hely sajátsága ez.  Mint ahogy Hérakeitosz mondja - pürosz tropai, a tűz változása, és hogy az élet présztér, forró lehelet.    Egész Görögország tája e forró káprázat, még ott is, ahol a tenger nem látszik, mert nem csak a sós párát hozza el a szél, az égen is tündöklik a távoli bíbor.
(Hamvas Béla: Arhai)


Tél derekán járunk... Ilyenkor kerülnek a fazékba a hüvelyes termények: bab, sárgaborsó, lencse, csicseriborsó. Nálunk tipikusan téli ételek, gazdag és melengető levesek, egytálételek készíthetők belőlük. A délebb…

Parasztreggeli

Kép
Vegyetek ma piros ruhát. Lehetőleg vadiújat. Söpörjétek ki a házat, de minden helységet a középpont felé, óvatosan, és a hátsó ajtón vigyétek ki a szemetet. Már ha van hátsó ajtó. Éjfélkor nyissátok ki az összes ajtót és ablakot, hogy minden régi energia el tudjon távozni. Ne sírjatok, és ne mossatok hajat. Bőségesen főzzetek, hogy legyen maradék. Nézzetek sárkánytáncot, mert a sárkány a jószerencse hozója. Talán feltűnik az égen, ha nagyon figyeltek. 😉


Köszöntsük a tűz kakas 公鸡 évét egy tojásos étellel. 🐓🎆 😊 Itt olvashattok előrejelzést is, Padparadsától.
Nem szándékosan főztem, csak a véletlen műve.  Amikor nincs nagyon kedvem főzni, általában valamilyen tojás, vagy krumpliételt készítek. Vagy amikor nincs kedvem piacra menni, mert burgonya, szalonna, sajt, tojás mindig van itthon. Tejföl is akad, mert az is olyan "jóhavanitthon" hozzávaló. Ma az utóbbi eset esett meg velem, nem volt kedvem kimozdulni. Ebben a laktató lakomában most zöldség nincs, de nyáron meg lehe…

10 perces bögrés fánk

Kép
A belvárosban lakunk. Több buszjárat is erre jár, és áll meg az ablakunk alatt. Némelyiknek úgy csikorognak a kerekei, pont úgy, mint ahogy a bálnák énekelnek. Ilyenkor mindig elmosolyodom, és azt mondom magamban: igen, hallak benneteket. Bolondság, de az enyém. Szívem joga. Egyszer álmodtam az óceánok hatalmas vándorairól. Csodálatos álom volt. Értettem a nyelvüket, éreztem a lényüket.  Azóta hallom a bálnák énekét. Igen, még egy busz kerékcsikorgásában is tudnak üzenni.


Még tavaly sütöttem először, finom és egyszerű.  Fura vagyok, mert a főzésre hosszú órákat is képes vagyok rászánni, de a sütésre nem. Pláne, ha egy egyszerűbb variációja valamely sütinek legalább vagy majdnem olyan jó, mint a hosszú időt és babusgatást igénylő verzió. Ez a fánkocska nagyon ízletes és finom, "bögrés" fánk néven találtam, de - szerintem - nem igazán volt jó a recept. Úgyhogy javítottam és pontosítottam.
Hozzávalók 2 főre:
20 dkg liszt
1 tojás
15 dkg tejföl vagy joghurt (én most lájtos tejf…

Vaníliás szuflé

Kép
A meglepődés a konyhában gyakran előforduló tudatállapot. Néha negatív, néha pozitív az előjel. A szuflé lehet az egyik legmarkánsabb hordozója a rácsodálkozás kiváltásának, mert tedd meg, amit megtehetsz, a többit bízd a sütőre. S majd kiderül, feljön-e vagy sem. :)


A "mit süssünk ha semmi más nincs itthon, csak tojás és liszt" kategória nyertese. Vaníliás szuflé. Tényleg alig hozzávalók, és max. 10 perc előkészítés, plusz 10-15 perc sütés.  Nekem kissé tojás ízű, de nem tudom, milyennek kell lennie egy igazi szuflénak, ugyanis még soha nem ettem, és nem is csináltam máig. Lehet hogy legközelebb kicsit több lisztet és vajat teszek bele, kicsit több tejszínt és ugyanennyi tojást. Majd kipróbálom úgy is. Minden esetre gyönyörűen feljött. :) De ha valakinek van egy tuti szufléreceptje, szóljon most, vagy hallgasson örökre. Vagy mi. :))
Hozzávalók 4 kis szuflés csészéhez:
1 evőkanál lágy sótlan vaj (14gr.)
1 evőkanál liszt (10 gr.)
½ csésze tej, a forró (120 ml)
½ teáskanál tiszta va…

Gombás karajszeletek

Kép
Mostanában mindenki diétázik, vagy valamilyen trendi étrendet követ. Kezdem kicsit hülyén érezni magam a sok egészségguru között, hogy minden lelkiismeret furdalás nélkül eszem, és azt, amit éppen szeretnék. Mit sem törődve a kilókkal, meg más aggasztó következményekkel. Kihalóban lévő, veszélyeztetett egyed leszek lassan. Majd szóljatok, ha mindenki egy másik bolygóra költözött, ahol a fű kék, az ég zöld, és az ottlakóknak minden ideje és energiája arra teremtetett, hogy azzal foglalatoskodjék a nap 24 órájában, hogy mi kerül a szájába - de főleg mindenmentes akármi legyen, ami a szájukba kerül, amitől sosem öregszenek, híznak és halnak meg. Szóval szóljatok. És az utolsó csukja be majd az ajtót. Én maradok. :)
(Kicsit komolyabban. Mindez csak tünet. Annak tünete, amitől menekül, irtózik és fél az egész nyugati kultúra. Amit elrejt a tudattalanjába, ami mégis árnyékként követi őt még az örökkön élők kék füvű, zöld egű bolygójára is. Igen. A halál az.  Keresi a halhatatlanságot, épp c…

KFC csirke

Kép
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.
                                                                       (Weöres Sándor)

Mindenhonnan azt halljuk mostanság, hogy nekünk boldognak kell lennünk. Tényleg? Miért is zavar bárkit, hogy te boldog vagy-e vagy sem? Elárulom, ez pusztán indok arra, hogy beleüssék az orrukat abba, amihez semmi közük: az életedbe. Az egész ezo-spiri-pszicho világ olyan cukormázzal van leöntve, hogy ha beleesel a gödrükbe, úgy beleragadsz, hogy sosem szabadulsz. Az igaz út nem boldogságkergetés. Soha nem is volt az.



Hogy ne csak mindig a hagyományos panírral készüljön a bundázás. A Kentucky Fried Chicken-t 1929-ben alapította Harland Sanders, és 1952-ben vált franchise vállalattá. Nemrégiben előkerült egy véletlen folytán az eredeti receptúra. Ami lényegében csak annyit jelent, hogy mi az a 11 fűszer, amit a csirke bundázásához a liszthez kevernek. Nos, igyekeztem követni a receptet. (Még zellersóm …

Churro

Kép
Mindenki másképpen utazik. Van aki fizikailag, de csak turistaként. Van aki fizikailag, de zarándokként. Van aki nem mozdul, mégis világokat jár be.  A belső utazásban turista a tudós, aki bár rejtélyeken töpreng koponyája tekervényes rejtekútjait járva, ezek mégis önmagán kívül vannak. És zarándok az, aki saját énjének rétegeit és labirintusát térképezi fel. Minden lehet út. A zene, a tudomány, a pszichológia, a tanítás, a gyógyítás, a színészet, a gyereknevelés, az olvasás, az írás. Az én utam a főzés. Egyszerre turistaság és ugyanúgy zarándoklat is.



A churro azt hiszem a világon az egyik legkedveltebb fánkféle. Én most ismerkedtem meg vele először. S azt kell mondnom, méltán szeretik a világ minden táján. (Azt hiszem a kedvencem lett, eszméletlen finom.) A legolcsóbb édesség, mert szinte csak liszt-víz a tésztája, s kis fűszer és cukor a köpenye. Igazából a csokoládémártogató már szinte fölösleges luxus is hozzá, mert önmagában is tökéletes. Eddig utáltam a fahéjat minden édes süt…

Kandírozott narancs/citrom héj

Kép
Az embernek meg kell őrülnie, hogy normális legyen és el kell veszítenie az eszét, hogy fel tudjon ébredni, és elérkezzen oda, hogy tudja, hogy él, végre ne legyen álomkóros és fantaszta, hanem normális ember. 
(Hamvas Béla: Karnevál)



Még karácsony előtt feltettem a blogra ezt a videót. Tegnap viszont el is készítettem, és vannak kiegészítéseim hozzá.
Hozzávalók:
5 vastaghéjú narancs (vagy citrom) héja
1,5 liter víz
60 dkg kristálycukor + a hempergetéshez 10 dkg

A narancsokat facsarjuk ki. (De. Ha nem kezeletlen, alaposan mossuk meg dörzsis szivaccsal, mosogatószerrel, forró vízzel, mielőtt bármit is csinálnánk.) Tegyük fel főni, és forrás után még 3 percig főzzük. Majd szűrjük le, és ismét forraljuk fel, ismét főzzük 3 percig, majd öblítsük le. Egy kanál segítségével a belsejéből kaparjuk ki a hártyás részt. Közben tegyünk fel 1,5 liter vizet főni 60 dkg cukorral, amit kevergessünk is el, hogy a cukor feloldódjon. Míg melegszik a szirup, vágjuk csíkokra a narancshéjakat, és amikor fel…

Krémleves harmónia zöldség-alaphangokra

Kép
A hetes szinte minden kultúrkörben különleges szám. Talán mert a teljességet (a hat irányt), ugyanakkor az oktávlépés lehetőségét is jelenti, hiszen páratlan. Épp ezért egy csöppnyi kiegyensúlyozatlanságot is érzékelünk benne. Ez a "kiegyensúlyozatlanság" a mozgás maga. Ahogy a fénynek is 7 színe  van, úgy a zenei skálát is 7 alaphangra bontjuk fel. Guido D'Arezzo volt a névadó.
ADo - Dominus: az Isten. Re - rerum: matéria, anyag. Mi - miraculum: csoda. Fa - familias planetárium: a bolygók családja, a naprendszerünk. Sol - solis: a nap. La - lactea via: tejut. Si - siderae: égbolt. 
Elbűvölőnek találom a neveket. Illik a muzsikához, amely ha valóban szép, mondhatni páratlan, akkor úgy érezzük, a szférák zenéjét halljuk. A Nagy Harmóniát.



Ez a leves is egy harmónia. Íz-harmónia. Ősz végén, télen sokszor készítek vegyes sült gyökérzöldségeket a sütőben. Mindig az kerül a tepsibe, ami éppen kéznél és itthon van. Általában azért méz és valamilyen finom ecet kerül rá (most …

Corn Dog (kukoricatésztában sült virsli)

Kép
Ünnepekkor bizony van úgy, hogy nem fogy annyi étel, amennyit készítettünk vagy bekészleteztünk. De nem szükséges ugyanúgy enni minden alkalommal a megmaradt finom falatokat.  Varietas dēlectat. Cicero óta tudjuk - legalábbis ő volt, aki ki is mondta -, hogy a változatosság gyönyörködtet.




(kép innen)

Mit kezdjünk a szilveszterről megmaradt virslivel? Hát készítsünk corn dogot! Mondja Street Kintchen
Nálunk az adventi időszakban árulták is a Tütüből a téren, a forralt borok, forró csokik mellett. De otthon is nagyon könnyen elkészíthető.
Hozzávalók kb. 8 corn doghoz
8 db virsli
8 db grill pálcika / hurkapálca
250 g kukoricaliszt
50 g kukoricadara
1 tojás
Kb. 2-2,5 dl tej (vagy víz)
1 csapott teáskanál sütőpor
1 púpozott teáskanál cukor
1 teáskanál pirospaprika
1 teáskanál fokhagymapor
1 csapott teáskanál tört bors
Kevés chilipehely, ha nem bírjátok ki csípős nélkül
1 teáskanál só
2-3 evőkanál liszt a virsli hempergetéshez




Ez pedig egy másik recept, Antukné Ildikóé, az Apróséf oldalró…

Csavart sajtos, szezámmagos rudak

Kép
Remélem mindenki kiébredte magát a tegnapi éccaka után. :))




Vigyázat csalok! :) Vagyis csak idegen tollakkal ékeskedem, mert a képen látható finomságot sógornőm sütötte szilveszterre, én csak lefotóztam - és persze ettem, nagyon lelkesen. Mert isteni finom. Azt hiszem életemben nem kóstoltam ilyen jól sikerült borkorcsolyát. A tésztája olyan könnyű és levegős, hogy frissen szájbanolvadós volt, így másnapra pedig ahogy megszikkadt, extrán ropogós lett. Szerencsére megvan a recept, Iluskájé a Nosalty oldalon. 
Hozzávalók:
70 dkg rétesliszt
37 dkg margarin
1 evőkanál sertészsír
7 dkg sajt
2 db tojássárgája
3 dkg élesztő
150 g tejföl
1.5 teáskanál só
1 teáskanál őrölt fűszerkömény
0.5 dl tej (az élesztő felfuttatásához)
1 db tojás (a kenéshez)

Az élesztőt felfuttatjuk kevés langyos tejben.
A kimért lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a margarint, a zsírt, a tojássárgákat, a reszelt sajtot, a tejfölt, sót, köménymagot, végül a felfuttatott élesztőt.
Összegyúrunk minden anyagot alaposan. 4…

Isteni krémes túrótorta

Kép
Alkímia

Dühömben azt találtam 
mondani:
Az Isten áldjon meg!

(d.)



Csudifinom, extrakrémes, pofonegyszerű túrótorta.

Hozzávalók egy 22 cm-es formához:
a tésztához:
15 dkg liszt,
10 dkg hideg vaj,
6 dkg porcukor,
1 csipet só,
és ha szükséges egy nagyon kevés víz.
A krémhez:
50 dkg túró,
2 tojás,
28 dkg porcukor,
4 dl tej,
30 dkg zsíros tejföl,
2 csipet só (kb. fél mokkáskanálkányi),
vanília esszencia (vagy magok),
1,5 citrom reszelt héja,
1/4 - 1/2 citrom leve (ki mennyire citromosan szereti),
7,5 dkg étkezési keményítő

A lisztet elkeverjük a cukorral, sóval, a kockázott vajjal pedig összemorzsoljuk, majd összeállítjuk, ha szükséges kevés vízzel (nekem tennem kellett hozzá). Nem szabad nagyon összedolgozni, épp csak álljon össze a tészta. Tegyük folpackozva hűtőbe, míg elkészítjük a túrókrémet.
Tipp: az alapot készíthetjük durvára összetört kekszmorzsából is, sokkal egyszerűbb. 

Gyújtsuk be a sütőt 180-190 fokra. A tortaformát béleljük ki az alján szilikonos sütőpapírral úgy, hogy kicsit f…

Zsömlemártás

Kép
Azonnal visszatérünk a normális állapotokhoz, mihelyst bizonyosak leszünk abban, hogy mi is a normális.

(Douglas Adams)



Egy nagyon régi és nagyon elfeledett étel. Zsömlemártás, húslevesben főtt husival. Még anyutól tanultam, egyik kedvence volt.
Nagyon egyszerű egyébként és nagyon finom.

Kell hozzá személyenként 1 zsömle és 1 gerezd fokhagyma, némi zsír, frissen őrölt bors és ha van kéznél, friss petrezselyem és természetesen húsleves.
A zsömléket kockázzuk és megpirítjuk. Egy lábosban zsiradékon (kacsa, liba, sertészsír) megfuttatjuk kevés sóval a nagyon apróra kockázott fokhagymát. Hozzátesszük a zsömlekockákat és felöntjük annyi húslevessel, amennyit felszív, de még kissé folyékony is marad - olyan mártás sűrűségű. Jól összeforraljuk, de csak annyira, hogy teljesen ne ázzanak szét a zsömledarabok. Frissen őrölt borssal és ha van, friss, apríott petrezselyemmel tálaljuk.

Tipp: vegák is elkészíthetik, ha főznek egy finom zöldségalaplét. A zsiradék ebben az esetben pl. olívaolaj. Az a…

Fetás-burgonyás BUREK

Kép
A mélységes magányban találom meg azt a nagylelkűséget, amely igazán szeretni tud.

(Thomas Merton)



Nohát... ma ráértem, meg olyan szürke, maszatolós idő is volt... szóval kedvem lett valami "lassanfinomat" alkotásához.
A burek az egész Balkánon nagyon kedvelt étel. Tésztája a mi rétesünkéhez hasonló. Bár még soha nem próbáltam házilag nyújtani - bevallom, elrettentett, hogy óriási asztalon óriásira kell kihúzni -, ma mégis belevágtam. Mert láttam videókat, hogyan készül a burek. Kisebb gombócokat csinálnak a rétestésztából, így már nem tűnt oly rémisztőnek. Ráadásul kóstoltam Görögországban és isteni finom volt, tehát úgy gondoltam megéri a kísérletezést. Ez most krumplis-fetás-tejfölös. De bármivel tölthető, úgyanúgy, mint a rétes. Nem lett elsőre tökéletes, de nem adom fel, mert még így tökéletlenül is mennyei. :)
Kicsit szakadt-lyukadt, de a bureknél ez nem olyan nagy gond, mert sok réteg kerül egymásra.

Tehát készítettem rétestésztát 40 dkg lisztből, 1 tojásból, 1 csapot…

Fűszeres kenyér és tortilla csipsz

Kép
Az eljövendő fényességben állok,
kezemben vággyal, s oly szép a világ.

                                                                                                (Nazim Hikmet Ran)




Házi chips kártyapartihoz. Ahova ma nem mentem el... mert ha ónos eső van, a fogadóirodáknál nem érdemes nagy tételben fogadni arra a sanszra, hogy én hányszor fogok nem elesni... :(  Külön tehetségtelenségem van mindennemű jeges, síkos téli sporthoz, legyen az korcsolya, sí, szánkózás, de olyanokban is remekelek mint biciklizés, görkori, mármint az öt méteren belüli biztos fenékreesésben verhetetlen vagyok.
No mindegy, a csipsz isteni. Az úúúgy volt, hogy maradt fél tepsinyi kenyérlángos, eléggé megszikkadt már. Mivel nem szokásom semmit sem kidobni, ami étel (kenyeret különösen nem dobok ki), ezért az jutott eszembe, hogy a krémlevesekbe gyártott pirított kenyérkockák is el szoktak titokzatos módon tűnni a tálkából, mire elkészül a leves nálunk ilyen falánk manók laknak, különös tekintettel a pirítot…