A következő címkéjű bejegyzések mutatása: december. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: december. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 18., vasárnap

A szeretet


Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.

Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.

(Pál apostol első levele a korintusiakhoz, részlet)




2016. december 12., hétfő

Retró a konyhában: kijevi csirkemell


Van, ami nem változik. És van, ami igen. 





Igyekeztem a képen is visszaadni a korhű retró-fílinget. Emlékeztek? Kinyitottunk egy szakácskönyvet vagy újságot, és hasonló fotók voltak benne. És hasonló ételek. 
Szeretem az újításokat a gasztronómiában, figyelem a divatokat is, de úgy gondolom, vannak ételek, amik nem szorulnak sem újragondolásra, sem javításra. És mindig jók. (Már ha jól vannak elkészítve, természetesen.) És bizton állíthatom, hogy a legjobb, ami egy csirkemellel történhet, az az, hogy kijevit készítünk belőle, mert az amúgy száraz mellehúsa és a minőségi vaj párosa az égben köttetett.
Bár ezzel a kijelentésemmel kissé bajban vagyok, mert azt hiszem, nincs ember, aki meg tudná mondani, milyen is az igazi kijevi jércemell. Próbáltam utánanyomozni, nem sok sikerrel. Itt és itt olvashattok utána. Van, aki Chicago városát jelöli meg forrásnak, mások szerint ukrán eredetű. Még hites uram régi főiskolai könyvében is megnéztem a receptet, ami szerint a csirkemellet felszúrjuk, és vaj-reszelt sajt keverékével megtöltjük, amit sóval-borssal-szerecsendióval fűszerezünk. De én úgy hiszem, az eredetiben talán nem volt sajt, csak fűszeres vaj. 
Mára már azt hiszem ez az étel is arra a sorsra jutott, hogy ahány ház, annyi féle változat létezik. Ez az enyém, ami tulajdonképpen gremolátával töltött csirkemell. Mert citromhéj mindenbe kell. 😉

Hozzávalók 2 főre:
2 fél csirkemell (a kis szárnya nélkül)
2 kisebb csokor petrezselyemzöld
8 dkg vaj (nem margarin!)

1 kicsi citrom reszelt héja
1 kisebb gerezd fokhagyma
a panírozáshoz:
2 tojás + 2 evőkanál víz jól felverve pici sóval
liszt
zsemlemorzsa
a sütéshez:
bő olaj.

A szobahőmérsékletű vajhoz hozzákevertem a felaprított petrezselyemzöldet, reszelt citromhéjat, nagyon apróra vágott fokhagymát, sót, aztán betettem a fagyasztóba 10 percre, hogy kissé szilárduljon, mert úgy könnyű betölteni. Ha nagyon lágy a vaj, csak kínlódni fogunk vele.
A csirkemellről a kis szárnyacskarészt levágtam, azt csak simán bepaníroztam. A két nagy darabot felszúrtam a vastagabb végétől indulva, hogy zseb keletkezzen. Ebbe az üregbe töltöttem a fűszervajat. A nyílásokat fogvájóval összetűztem. Duplán bepaníroztam a húsokat, és közepesen forró olajban pirosra sütöttem. Az olaj ne legyen túl forró, mert vastag a hús, át kell sülnie, szóval kisebb lángon süssük, és olyan magasságú legyen a serpenyőben az olaj, hogy minimum a hús vastagságának feléig érjen.
Tálalás előtt a fogvájót távolítsuk el, és abszolút forrón, frissen tálaljuk. Körete bármi lehet, amit szeretünk.

Karácsonyi változatnak úgy készíteném, hogy reszelt narancshéjat és frissen reszelt szerecsendiót adnék a vajhoz, no és friss bazsalikomot vágnék apróra (s persze a fokhagyma is maradna). Lehet bunda nélkül is sütni kevés vajon vagy jófajta olajon, úgy könnyebb, egészségesebb fogás lehet. De a belsejéből a minőségi vajat semmiképpen ne spóroljuk ki. Lehetne bonyolítani ezt az ételt, de a kijevire fokozottan igaz: a kevesebb több. Maradjunk az egyszerűségnél.

2016. december 11., vasárnap

Az öröm


 Az öröm bennünk az adüton, a legrejtettebb szentély.

(Hamvas Béla: Patmosz)




Egy, a Kolumbia partjainál fekvő Neguá városába való férfi fel tudott mászni az égbe.
Visszatérve elbeszélte az utazását. Elmondta, hogyan látta az emberi életet odafentről. Azt mondta, pici lángok tengerei vagyunk.
- A világ - mesélte -, a sok ember, pici lángok tengere.
Minden egyes ember a saját lángjával világít.
Nincs két egyforma láng. Vannak nagy lángok és kis lángok mindenféle színben. Vannak olyan lángok, melyek annyira mozdulatlanok, hogy még a szélben sem rezdülnek meg, mások lángja olyan vad, hogy szikrával szórja tele a levegőt. Vannak bolond lángok, melyek sem nem égnek, sem nem világítanak, másokban viszont olyan vadul izzik az élet, hogy rájuk sem lehet nézni pislogás nélkül, és ha a közelükbe ér az ember, maga is lángra kap.

(Eduardo Galeano: Ölelések könyve, fordította Ingrid Alexovics)

2016. december 5., hétfő

Tejfölös kelbimbó


Fehér telekről álmodom. Ragyogó, vakító csendességről. Metsző hidegről, csikorgó léptekről, lábnyomokról a hóban. 
Ha valaki most azt mondaná, eltölthetek egy-két hónapot valahol északon, kiskunyhóban, fenyvesek közt, nem tiltakoznék.




Mindig göngyölődnek egy konyhában az alapanyagok, vagyis abból főzök, ami kéznél van. Vettem kelbimbót, mert nagyon szeretem, szerintem egy remek téli zöldségféle. Pár napja pedig túrós-tejfölös palacsintát csináltam, és a kisasszony a boltban jobban megborította a merőkanalát - így maradt nem is kevés kimért, jó krémes, sűrű tejföl a hűtőben. Sajt, szalonna mindig van itthon. Így már raktam is össze a csőben sült, tejfölös-sajtos bimbóskelt.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg kelbimbó (tisztítva ennyi)
10 dkg húsos, füstölt szalonna (kolozsvári)
1 kisebb salottahagyma vagy 20 cm-nyi póré (de a vöröshagyma is tökéletes)
1 nagy vagy 2 kicsi gerezd fokhagyma
4 dkg vaj vagy 2-3 evőkanál olaj (én hidegen sajtolt repcét használtam) vagy 1 evőkanál zsír
só, frissen őrölt bors
kakukkfű (az enyémben citromos van)
bazsalikom (az ősszel leszedett, megszárított, morzsolt görögbazsalikomom van az ételben)
20 dkg olvadós sajt (bármilyen lehet, amit szeretünk, csak olvadjon)
5 dkg kemény, ízes, érett sajt (parmezán-jellegű)
0,5 liter tejföl
2 tojás

A kelbimbót tisztítsuk meg a sárgább levelektől, mossuk meg és vágjuk félbe a torzsáján keresztül. Főzzük sima vízben annyira puhára, hogy épp, mert még a sütőben is majd kissé puhul. Én nem sóztam, mert a szalonna sós, inkább a rétegezésnél sóztam meg kissé. Amikor jó, szűrjük le, tegyük félre.
Egy serpenyőben a zsiradékon fonnyasszuk meg a félkarikákra vágott hagymát, az apróra kockázott fokhagymát és a csíkokra vágott szalonnát. Fűszerezzük a szárított zöldfűszerekkel, frissen őrölt borssal.
Egy sütőtálat kenjünk ki zsiradékkal, alulra tegyünk egy réteg kelt, kissé sózzuk, rá kerül a szalonnás hagyma fele, majd ismét kelbimbó jön pici sóval, végül a szalonnás hagyma másik fele.
A tojást jól verjük fel, keverjük el a tejföl 3/4-ével. Ezt is picit sózzuk. Keverjük bele a lereszelt sajtokat, és oszlassuk el a zöldségrakottas tetején. Majd pettyezzük meg a maradék tejföllel és előmelegített, 180-200 fokos sütőben pirulásig süssük.



Kitűnő köret bármilyen natúr hús vagy hal mellé. Vagy főételként is fogyasztható, pl. rizzsel vagy burgonyával. 
Van egy másik verzióm is, amiben a szalonnát lecseréljük sóban eltett citrom héjára. Nagyon illik a kelbimbóhoz. A többi ugyanaz, mint a fenti receptben. De ha nincs kéznél tejföl, akkor készíthetünk a tetejére besamelt is, azzal is tökéletes lenne.

Hó ugyan nincs sajnos, de nekem van hó(fehér)cicám. 😻💖
 


2016. december 4., vasárnap

A remény


Amikor megszületett az a nemzedék, amelyhez én is tartozom, a világból már kiveszett az aggyal és szívvel is bíró lényeknek kijáró gyámolítás. Az előző nemzedékek romboló munkája oda vezetett, hogy a világ, amelybe beleszülettünk, ne adhasson többé biztonságot vallási téren, támaszt erkölcsi téren, nyugalmat politikai téren.
A világ ma az ostobáké, az érzéketleneké és a nyüzsgőké. Az élethez és a diadalhoz való jogot manapság csaknem ugyanazokkal az eszközökkel lehet megszerezni, amelyekkel az ember a bolondokházába kerülhet: a gondolkodásra való képtelenséggel, amorális viselkedéssel, kóros élénkséggel.




A vallási hitnek főként és elsősorban csak a kiindulási pontja igaz, tudniillik, hogy az ember helyzete reménytelen. Kérdem: lehet-e a reménytelenségben is hinni? Mert nekem ez a hit elég; és nem vagyok reménytelen.

Ami valóban irracionális, és amire tényleg nincs magyarázat, az nem a rossz, ellenkezőleg: a jó. Éppen ezért engem már rég nem a vezérek, kancellárok és egyéb címzetes uzurpátorok érdekelnek, akármennyi érdekességet tudtok is elmondani a lelki világukról, nem, a diktátorok élete helyett engem már réges-rég kizárólag a szentek élete érdekel, mert én ezt találom érdekesnek és felfoghatatlannak, én erre nem találok pusztán ésszerű magyarázatot.

(Kertész Imre)

2016. december 1., csütörtök

Fokhagymás, babéros sült pulykacomb


benéz az ablakon az ősz
kíváncsian tüzet gyújt
aranyát itt felejti
majd lassú léptekkel
szeleken lovagolva búcsút int -

(s már itt is a december)




Mivel a csirkecombot egyáltalán nem szeretjük, néha szoktam venni pulykacombot. Kiadós és finom, ha jól van megsütve. Ez most egy egyszerű, fokhagymás-babéros változat, finom szafttal. Ha valaki esetleg karácsonykor bébipulykát sütne, azt is lehet hasonlóképpen, csak több idő kell neki, mondjuk éppen a duplája, vagyis 5-6 óra. Ha elhagyjuk a receptből csak a pirospaprikát, s helyette narancskarikákat dobálunk még a tepsibe, és víz helyett narancslét öntünk a hús alá, akkor egy más ízhatást kapunk, téliesebbet. (A magokat piszkáljuk ki, mert azok keserítik meg az ételt, nem is a fehér héjrész.)

Hozzávalók:
1 pulykacomb
5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
7 db babérlevél
1 nagy fej vöröshagyma
6-7 duci gerezd fokhagyma

1 csapott evőkanál bükkfán füstölt pirospaprika (sima is jó, ha nincs füstölt)
1 dl száraz fehérbor
1 csapott teáskanálkányi kristálycukor vagy méz
2-3 dl víz

A vöröshagymát megtisztítottam, vastagabb félkaréjokra szeltem, a vajat kis kockákra vágtam. A pulykacombot megtisztítás után több helyen beszúrtam a csontig késsel. Jó alaposan besóztam a húst, a lyukakba is került só. A fokhagymagerezdeket feleztem hosszában, és minden lyukba tettem egy fokhagymagirizdet és egy kis kocka vajat, majd a füstölt pirospaprikával bekentem a combot mindenhol. A tepsibe szórtam a maradék vajkockák nagyját, a vöröshagymát, a maradék fokhagymákat és a babérleveleket. Ráfektettem a húst, meglocsoltam olívaolajjal, rádobtam a maradék pár kocka vajat, aláöntöttem a bort, 2 dl vizet és ezt a folyadékot is megsóztam 1/2 csapott teáskanálkányi sóval. Lefedtem alufóliával, és 2,5-3 órára, körülbelül 160 fokos előmelegített sütőbe tettem. Egészen a sütés végén levettem a fóliát, és a kevés mézet hozzákevertem a levéhez (itt lehet pótolni a szaftját, én direkt úgy sütöttem, hogy maradjon alatta, meglocsolandó a köretet), meglocsolgattam vele a húst és pirulásig (kb. 10-15 perc) visszatettem sülni.




Omlóspuhára sült, és ízletes szaft maradt alatta. Köretként bármi jó mellé: párolt zöldség, burgonya, rizs, polenta, gerslirizotto, saláta. Kinek hogy tetszik.



2014. december 4., csütörtök

"fokhagymás víz"



– Az vagyok, aki vagyok. Elmondanám neked, amit tudni szeretnél, ha képes lennék rá, hiszen jó voltál hozzám. De macska vagyok, és még soha egyetlen macska sem adott senkinek egyenes választ.

(Peter S. Beagle)





A héten készítettem kenyérre való kencét. Így hát volt maradék pirítósom pár darab, meg más is, kicsi ez, kicsi az... a hűtőben, a kertecskémben, itt-ott... Ilyenkor körberepkedem birodalmam és összegyűjtögetem a maradéknak álcázott kincseket. És láss csodát, ebéd lesz belőle.
Egyik kedvenc szakácskönyvemben találtam egy egyszerű receptet, egy provance-i kenyérlevest, amit az író nagymamája csak "fokhagymás víz" néven emlegetett, ellenben nagyon szeretett és sokszor főzött. Gondoltam, ez megfelel nekem is. S úgy is lészen, térültem, fordultam s máris készen a gőzölgő főzet, melyhez tettem a fazékba:

2 főre
6 gerezd fokhagymát,
sót,
2 babérlevelet, pár levél zsályát (helyettesíthető kakukkfűvel, petrezselyemzölddel, bazsalikommal, majoránnával, rozmaringgal is akár),
személyenként 1 tojást,
reszelt sajtot (ízletes: pecorino vagy parmezán vagy más ízes sajt),
olívaolajat (vajjal is jó),
1,2 liter vizet.

Ha vajjal készítenétek, akkor a pirítósszeleteket vajon süssétek meg, serpenyőben. Ha nem, akkor csak pirítsátok meg natúran. Házikenyeret javaslok, az nem ázik szét oly könnyen.
A fokhagymát darabold kisebb kockákra-darabkákra, sózd meg és vagy mozsárban, vagy kés oldalával egészen gezemicéld. Add a vízhez, sózd még ízlés szerint és forrald föl a két babérlevéllel. Főzd 15 percig, majd add hozzá a zsályaleveleket is, és azzal is főzd még 5 percig. Végül a leveleket távolítsd el. Tányér aljára tégy egy-egy nagy szelet kenyeret, üss rá egy tojást, szórd meg reszelt sajttal és merd rá a forró levest. Locsold meg olívaolajjal (ha nem vajas pirítóst tettél bele). Pár percig várj, így a kenyér puhává válik, a tojás megfő kissé. S már kanalazhatod is.



Ha jobban kedveled a főttebb tojást, akkor mikor kiszedted a leveleket a kész levesből, hagyd a tűzhelyen forrdogálni, s ekkor üsd bele a tojásokat. Villával kissé keverd szét, hagyd megfőni. Ezt merd aztán a kenyérszeletekre és sajtra.
Meglepően finom. Megtartom. (Elhasználható hozzá, ha van szalonnabőrke félretéve, az is, el nem rontja.)

2013. december 31., kedd

Citromos-kolbászos lencse újévre


Harctéri sebek doktora,
Hazátlanoknak otthona,
Mézes bor, édes babona,
Gyönyörűm, te segíts engem!

Piaci csarnok álmosa,
Nyomorúságnak táncosa,
Szilveszter-éji harsona,
Gyönyörűm, te segíts engem!

                                                   (Nagy László: Himnusz minden időben, részlet)



Tudom, kissé azt hiszem, megkésve, de mégis. Életem legfinomabb lencsés étele lett...

Hozzávalók 4 főre:
50 dkg lencse,
75 (inkább 1 kg körülbelül) dkg nyers sütőkolbász,
2 kisebb-közepes fej vörshagyma,
6 nagy gerezd fokhagyma,
1/2 -1 kezeletlen citrom karikázva (attól függ, mennyire nagy vagy savanyú a citrom, kóstoljunk),
só, frissen őrölt bors,
4 nagy levél babérlevél,
1 teáskanálnyi méz (ízlés szerint),
4 evőkanál olívaolaj.
Tálaláshoz: friss házkenyér szeletek, finom bor vagy pezsegó.

Vettem a hentesnél frisss sütőkolbászt, amit kis darabokra alakítottam: lesz maradék, mert túltöltött, ki kell nyomni a kolbázhúst a végeken. Vagyis körülbelül 1 kiló kolbász kell, hogy 75 dkg apró kolbászkát tudjunk készíteni.(A kinyomott maradék külön megsüthető kis gömböcökben, vagy levesbetétnek házi ravioliba töltve.)
A lencsét alaposan megmostam többször váltott vízben. Föltettem főni háromszoros mennyiségű kissé sós, babérleveles vízben. (Az összes babért beletettem a főzővízbe.) Hamar megfő, cirka 25-30 perc.
A kolbászkákat olívaolajon erős tűzön átsütöttem, majd kivettem a zsiradékból. A félkarikákra vágott vöröshagymát és az apró kockákra vágott fokhagymát kevés sóval üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a lencsét is főzővízzel, babérral együtt. Magas lángon rotyogtattam, beletettem a kolbászkákat is. Sóztam, frissen őrölt borssal, citromkarikákkal fűszereztem, úgy hogy a karikákat alaposan megnyomkodtam kézzel, hogy a levük jól kicsurogjon az ételbe. Körülbelül 10-15 percig hagytam nagy lángon rotyogni és észen is volt. Ha túl savanykás lenne, kevés mézzel igazíthatunk az ízén, de nem szükséges, csak ha úgy ítéljük. Kenyérrel, borral, pezsgővel vagy sörrel fogyasztandó. Valami isteni.
Vegák is elkészíthetik: hajában főtt, majd fűszeres (pirospaprikás-borsos-fokhagymagranulátumos-köményes) olívaolajon átsütött burgonyadarabokkal helyettesíthetik a kolbászkákat.

B   U   É   K!    :)

2013. december 22., vasárnap

A nagyedik Fény

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

(Nagy László: Adjon az Isten)

Sok szeretettel kívánok minden Kedves Olvasómnak boldog, áldott ünnepet, további jó készülődést, csodákkal teli napokat! :)
(d.)


 

2013. december 16., hétfő

Csirke tikka masala


Rimbaud tizenhat éves korában azt mondta: a lehető legtöbbet akarja megélni, a lehető legmagasabb fokon. Nos, én hamarosan nyolcvan leszek, és kezdem azt hinni, hogy neki volt igaza.

(Joanne Harris)


Valami erőteljesre, egzotikusra, tüzesre vágytam. Hát ez olyan... A hozzávalók listája hosszú, de az étel maga nem bonyolult, senkit ne riasszon - összetett ízvilág, csodás fűszerkavalkád, mesés utazás az ízek szárnyain. Érdemes időt, figyelmet, kalandvágyat szentelni neki, én mondom: pazar lakoma! :)

Hozzávalók 3-4 főre:
a pácba:
1 egész nagy csontozott csirkemell kockákra vágva,
2,5 dl natúr joghurt,
pici pirospaprika,
frissen őrölt bors,
1 gerezd fokhagyma nagyon apróra vágva.
A mártásba:
1 kisebb-közepes fej vöröshagyma (kb. 5 dkg),
4 gerezd fokhagyma,
3 evőkanál ghí vagy vaj (én a ghít ajánlom maximálisan, gyorsan ki lehet sütni frissen is, nem nagy macera és olyan, de olyan íze van..., én 25 dkg vajat sütöttem ki, az elég a raguhoz is, a kenyérsütéshez is),
mozsárban frissen összetört fűszerek: 3 kardamomnak a magjai, 1/2 csillagánizs, 1 csapott evőkanál koriandermag, 1/2 mokkáskanál római kömény,
1 teáskanál chilipehely,
1 csapott teáskanál kurkuma,
1/2 evőkanál garam masala keverék,
1 teáskanál pirospaprika,
só,
1 vagy 2 púposabb teáskanál barna nádcukor (kóstoljunk, ízlés szerint),
kb. 1/2 zöldcitrom leve (vagy kicsit kevesebb normále citrom leve),
1 doboz hámozott paradicsom apró kockákra vágva,
1 púpos teásknál sűrített paradicsom,
a lecsöpögtetett joghurtpáclé.
A tetejére: koriander vagy petrezselyemzöld.
Jázminrizzsel és kevés ghível sütött naan kenyérrel tálaltam.

Összeállítottam a naan tésztáját: 15 dkg teljes kiőrlésű és 15 dkg fehér lisztet enyhén sóztam, 2 dl joghurtban és 1/2 dl langyos vízben elkevertem 2 dkg élesztőt, mokkáskanálnyi cukrot. Ezt adtam a liszthez, ha kevés lenne a folyadék, kevés langyos vízzel pótoljuk ki. A tészta rugalmas, ne túl puha legyen. Hagytam letakarva kelni.
A felkockázott csirkemellet a fent leírt pácban hagytam állni egy délelőttöt (ha kora reggel belekerül, az épp elég, mert körülbelül 30 perc alatt készen is van az étel).
Összekészítettem minden hozzávalót a konyhapultra, hogy kéznél legyen minden, aprítva, törve, ahogy az ételbe kerül. Elkészítettem a rizst. annak úgyis kell állnia a gőzben jó 20 percet. A tésztából kis gombócokat csináltam, majd jó vékonyra kinyújtottam őket szépen sorban, mindig a következőt, míg az előző sült a teáskanálnyi ghível forrósított serpenyőben. Hamar készen van, gyorsan sülnek a kenyérkék, mert vékonyak.
A husiról leöntöttem a pácot egy csészébe, és ghín sóval átsütöttem, míg kissé megpirult. Kivettem, majd a vöröshagymát üvegesedésig pároltam, hozzáadtam az apróra kockázott fokhagymát is, és a fűszereket is. Átkevergettem-sütöttem kissé, hogy kijöjjön az aromájuk, aztán visszatettem a húskockákat. Hozzáöntöttem a joghurtpácot, a paradicsomokat is, cukrot tettem bele és ízlés szerint citromlevet. Kóstoltam, sóztam is még. Hagytam rotyogni kb. 20 percig. Ha nagyon sűrű lenne, kevés vízzel higítható. De ennek alapvetően jó sűrű szósznak kell lennie.
Apróra vágott korianderzölddel díszítve tálaljuk a rizzsel és a naan kenyérrel.
Jó étvágyat hozzá!
Tipp: mivel annyira fűszeres, kerek ízű az étel, vega változatban is készíthető, például panírkockákkal. Ha panírral készítjük, süssük piros-ropogósra a kockákat ugyanúgy, mint a fenti receptben a husikockákat.
Vagy akár főtt burgonyakockákkal is el tudom képzelni, vagy karfiollal.

2013. december 15., vasárnap

A harmadik Fény


Szeretet nélkül meg kell őrülni.

                                             (Hamvas Béla)



2013. december 8., vasárnap

A második Fény


Tátott szájjal születtem...
barackok és citromok és az érett nap
és e titokzatos női hús levétől
lucskosan léptem a világra,
ahol a vacsorát a
sejtelmes sivatag lehelete hozza el,
távoli tengerek fűszereivel,
mik az éj késői álmán lebegnek.

Ott születtem valahol
az agy és a gránátalma között,
a haj és a kezek és a szemek
édes illatát szippantva be,
a szív fazekából bukkantam elő,
a végtelen tejből, hogy gyalog
vágjak neki a végtelen világnak.

E téli ablak jégvirágaival
akarlak táplálni téged,
sok-sok leves minden aromájával,
a megszentelt gyertyák illatával, mely
a cédrusfa házban üldöz untalan.
A levendulát adom étkedül,
mit versekről tépek neked,
a sült almára tapadó fahéjat,
az égen feltűnt egyszerű örömöt,
amit szerelmünk óráján láttunk.

Táplálni akarlak a fanyar földdel,
ahonnan a fokhagymát szedem.
Az emlékeket adnám étkedül,
mik a nyárfahasábokból pattannak széjjel,
mikor tüzelőt hasogatok,
meg parázsló tobozok füstjét,
mi a házat öleli körbe egy nyugalmas estén,
és krizantémokat a konyhaajtó elől.

                                         (James Tippon: Töredék)





Azt hiszem, most már ideje ételekre is gondolni,a  karácsony erősen közeledik és körülvesz, tudjátok. :) Nem ajánlanék konkrét menüsorokat, ellenben hajdanán írtam egy összefoglalót arról, hogy mire ügyeljünk a karácsonyi menü összeállításánál. Kívánok tovább békés, lelkes, örömteli készülődést Mindenkinek. Talán még étel is lesz egy-kettő a blogon az ünnepig. Talán... :)


 

2013. december 1., vasárnap

Az első Fény


   Még éjjel van, de nem tudok aludni. Ég mellettem a kislámpa, a fénye láthatóvá teszi a billentyűzetet. Égnek már a kis égők is az ablakon, s ma este meggyújtom az első gyertyát is az adventi koszorún. Ismét eljött az évnek az az időszaka, amit talán a legjobban szeretek. Persze a nyáron kívül... De szeretem ezt az elsötétedést, szeretem hogy a világ kicsit lelassul, hogy minden és mindenki kicsit lágyabb lesz, talán a várakozástól. Vagy talán valóban a sötét hatalma ez, befelé irányít.



   Számomra a karácsonyvárás már régóta nem a vásárlásról, nem az ajándékozásról, még csak nem is a családról, sőt még csak nem is a főzésről szól. Hanem a hazatérésről. Igen.
   Az idő körkörös. Így van rendje és ritmusa. Vannak kisebb és nagyobb ciklusai. Például minden reggel elvégezzük ugyanazt a szertartást. Felkelünk, WC-re megyünk, megmosakodunk, kávézunk vagy teát iszunk, felöltözünk. Ez is rituálé, pedig elsőre nem annak tűnik. De ezek az apró dolgok hozzá tartoznak ahhoz, hogy a napunk el tudjon indulni. Minden reggel megújítjuk magunkat. Minden ünnep végső soron erről szól. Hogy újra és újra felvesszük a kapcsolatot valamivel, ami az életünk része. A kapcsolatainkban is ugyanígy teszünk, minden nap ápoljuk, vagyis megújítjuk azokat. Akár emberekhez, akár állatokhoz, akár tárgyakhoz fűződnek. A nagy ünnepek pedig a lelkünk ápolásáról és megújításáról szólnak. Vagy kellene hogy szóljanak... Egész évben tesszük a dolgunkat, rohanunk, mindig csinálunk valamit. Vagyis idővel elfáradunk, megfásulunk, elkopunk. Néha már azt sem tudjuk, miért is tesszük, amit teszünk. Mintha egy őrült mókuskerékben rohangálnánk, ami soha nem áll meg. Ilyen a világ ünnepek nélkül. Mélység nélkül. Csupa külsőség, csupa látszatcselekvés. Ezért írtam azt: időnként haza kell térnünk. Úgy értem belülre, igaz önmagunkhoz, hogy újra feltöltődhessünk, erőre kapjunk, megújulhassunk. Az advent időszaka számomra mindig erről szól. Lecsendesedem és várakozom. Végiggondolom az elmúlt esztendő körét, hogy aztán új ciklus kezdődhessen. Akkor tudok csak fényt adni, ha bennem az megszületik. Ha a világban sok kis fénypontocska születik, akkor talán a következő körben jobban tudunk együttműködni, talán kedvesebbek leszünk egymáshoz (és önmagunkhoz is), talán türelmesebbek és elfogadóbbak. A világ így válik élhetőbbé, egy sokkal jobb hellyé. Sehogy máshogy. Márpedig erre a megváltó kedvességre, figyelemre, együttérzésre ma a világnak igen nagy szüksége van.
Szépséges hazatérést mindannyiunknak. (d.)

2012. december 21., péntek

Mákos baklava


Tömjén, amely a szél szárnyán úszik, és lágyan bomlik ki, akár egy zászló – a lázadás zászlaja; ördögi kigőzölés, amely azonban korántsem kéntől bűzlő, ahogy gyerekkorunkban tanultuk, hanem minden illatszernél szédítőbb és ígéretesebb, ezernyi fűszer egybevegyülő párlata, amelytől zúgni kezd a fej, és felszárnyal a szellem. Én pedig egyszer csak ott találom magam a templom előtt, amint kiszolgáltatom fejem a szélnek, és minden erőmmel azon vagyok, hogy beszívhassam ezt az illatot.
...

A szél mindig ugyanannak a falnak a tövéhez sodor vissza bennünket.


(Joanne Harris: Csokoládé)




Este csajos beszélgetős-pezsgőzős buliba megyek, oda sütöttem ezt a mákos baklavát. A bakalava és én - égben kötettett páros vagyunk... igazi szerelem ez. A baklava édes, erőteljes, olyan, hogy ha csak egyetlen falatot is eszem belőle, úgy érzem: ez a teljesség. Semmi sem hiányzik, kerek, egész, mámorító.
A szirupba rózsavizet tettem és mézet, s csak azt sajnálom, hogy azt a csodálatos illatot nem tudom szavakba foglalni, amit e két hozzávaló a konyhámba varázsolt. A mesés kelet illata volt... Csábító és bűvöletbe ejtő.

Hozzávalók egy 20-szor 30-as tepsinyihez:
2 csomag 6 darabos réteslap,
20 dkg darált mák,
20 dkg porcukor,
2 narancs reszelt héja,
12 dkg vaj.
A sziruphoz:
20 dkg méz,
2,5 dl víz,
4 evőkanál rózsavíz.

A darált mákot összekevertem az átszitált porcukorral és a reszelt narancshéjjal. A vajat felolvasztottam, és jól kikentem vele a tepsit. Az első csomag réteslapot kibontottam, kihajtogattam és kettévágtam, illetve pontosan a tepsi méretéhez igazítottam. Beletettem az első lapot, megkentem vékonyan vajjal, majd rátettem a következőt. Hat lapot rétegeztem így. Aztán megszórtam mákkal, rá réteslap, vajjal megkentem, s rá még egy lap, vajjal megkentem. Megint mák, megint 2 lap. Pontosan annyi réteget csináltam így, hogy a végére a másik csomagból is 6 darab lap maradjon. Tehát mikor végeztem a rétegezéssel, akkor a tetejére megint 6 lap került. Ezután egy jó éles késsel fölvágtam a süteményt, mert sülés után már nem lehet.
Előmelegített sütőbe tettem nem nagy lángra, mert körülbelül 20-25 percig sütöttem, és így nem égett meg, szép lassan pirult.
Míg sült a baklava, a sziruphoz valókat fölforraltam és hagytam forrni addig, míg besűrűsödött. Ez körülbelül 10 perc forralást jelent. Akkor sűrűbb, ha a habja megváltozik, nagyobb buborékok jelennek meg a tetején. Akkor már jó.
A kisült süteményre azon forrón ráöntöttem a szirupot. Hagyjuk állni pár órát, és aztán... megkóstolható. :)
Lehetett volna gazdagítani aszalt datolyával, vagy fügével is, de most éppen nem volt itthon.
Ha nincs rózsavíz kéznél, narancsvirágvízzel is nagyon finom a szirup. Vagy frissen facsart narancslével akár, víz helyett.
A karácsonyi asztalra is méltó finomság szerintem.




2012. december 18., kedd

Aszaltszilvás, vörösboros marhasült



Azt hiszem, az idei év egyik legfinomabb ételét sikerült tegnap úgy exhasmindentbeleafazékba módra elkészítenem... az ünnepi asztalra is szívből ajánlom. Nagyon gazdag ízű, izgalmas, feledhetetlen, ugyanakkor alig-munkával elkészül és puliszkával ajánlom, mert isteni volt hozzá.
Hkrmhhh... viszont fotózhatatlan... :)

Hozzávalók 3 főre:
1 kg csonttal együtt szeletelt marhalábszár (ez nálam spec 2 vastag nagy szelet volt - olyan, amilyen az ossobuccohoz is szükséges),
2 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
3-4 dkg vaj,
1-2 evőkanál olívaolaj,
1 csapott evőkanálnyi sűrített paradicsom,
10 dkg aszalt szilva,
2-3 piros csilipaprika,
1 darabka egész fahéj
3 szem szegfűszeg,
3 szem szegfűbors,
só, frissen őrölt bors,
1 púpos evőkanálnyi narancslekvár (ha nincs kéznél, akkor 1 narancs leve és lereszelt héja plussz 1 púpos evőkanál méz),
3 dl száraz vörösbor,
liszt a szeletek megforgatásához,
plusz víz a sütés közben.

A húst alaposan leöblítettem, megszárogattam. Besóztam, frissen őrölt borssal megszórtam, és vékonyan lisztbe forgattam. Egyrészt megvédi a húst a kiszáradástól - vagyis szaftosabb marad -, másrészt ahogy sül, a liszt kissé megpirul, ami remek ízt ad a szaftnak, no és persze be is sűríti. Egyfajta vékony rántásként működik.
A tepsit, amiben később a sütőbe került az étel, a tűzhelyen a tűzre tettem és a hússzeleteket forró vaj és olívaolaj keverékén megpirítottam hirtelen. A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztottam a félkarikákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. Aztán hozzáadtam a fűszereket, az aszalt szilvát, a karikázott csilit, a sűrített paradicsomot és az elősütött hússzeleteket. Felöntöttem bőven vörösborral, és elkevertem benne a narancslekvárt is. Kóstoltam, sóztam. Alufóliával lefedve 160-180 fokos sütőbe tettem, és hagytam jó 2 órán át sülni. Közben kétszer levettem a fóliát, és vízzel pótoltam a szaftot, mert kissé elsült alóla. Erre figyeljünk, mert megéghet a hagyma, aszalt szilva és úgy nem jó. Akkor jó, ha bőven marad alatta sűrű, gazdag szaft.
A hús végül olyan puha lett, hogy leomlott a csontról. Egyszerű puliszkával tálaltam és valami mesés volt hozzá.
Ez az étel vadhúsból is finom.

2012. december 4., kedd

Adni jó

Kedves Olvasóim!

Elérkezett hát megint a karácsonyvárás, az advent - az év talán legszebb és legmisztikusabb időszaka. Még a legmorcosabb lelkűeket is megérinti a hangulata, valami különös varázs van ilyenkor bennünk is, körülöttünk is. Én már nagyon régóta nem törődöm az üzletek kínálatával, nálunk a családban közös megegyezés alapján sok éve nincs ajándékozás. Nem mintha nem lenne jó adni és kapni, csakhát sokan vagyunk már, és egyikünk sem Krőzus, sajnos. Ezért inkább csak a gyerekeknek hoz a Jézuska ajándékot, mi felnőttek pedig örömünket az együtt töltött idővel mérjük, az együtt nevetésekkel, együttlétekkel, beszélgetésekkel, a finom ételek s borok élvezetével. Nagy dolog már az is, hogy bőségesen terített asztalhoz ülhetünk, hogy egészségesek vagyunk és fedél van a fejünk felett.
Évekkel ezelőtt láttam egy videót, amiben egy ember arról beszélt, hogy a feleségével van egy fogadalmuk vagy játékuk. Minden hónapban a fizetésük pár százalékát nem önmagukra költik, hanem olyanokra, akik rászorulnak. Csak hogy meglegyen az adok-kapok egyensúlya. Nekem ez a gondolat és gyakorlat nagyon megtetszett akkor. Azóta mi is gyakoroljuk, s mivel nagyon szeretjük az állatokat, a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhelyre szoktunk vinni minden hónapban állateledelt, meg ha van kidobnivaló meleg pulóver, takaró, azt odaadjuk, hogy ne fázzanak az állatkák.
Kicsit hosszúra nyúlt a bevezetőm, pedig csak annyit szerettem volna írni, hogy adni nagy öröm, adni jó. Mindenfelé nagy reklámokkal mennek jótékonysági karácsonyi akciók, így hát én is csatlakozom. Viszont semmi csimbumm, nincs nyereményeső és jutalom a jótékonyságért... csak adj, ha úgy érzed, jólesne. Nem lesz megemlítve a neved, nem kapsz jutalomcsontocskát sem kitűzőt. Csak Te fogod tudni, hogy gondoltál másokra is, csak Te fogsz érezni a szíved tájékán melegséget. Látod? Kettőt fizethetsz, s egyet kapsz: jóérzést. Ez az én akcióm.
Két lehetőségre hívnám fel a figyelmet.

"Ha megmentesz egy lelket, egy egész világot mentesz meg." Martin és családja

"Az állatbarát különleges emberfajta. Nagylelkű, tele együttérzéssel, talán egy kissé könnyen válik szentimentálissá és a szíve akkora, mint a felhőtlen égbolt." Állatvédelmi Járőrszolgálat Zala Megye



Hálás szívvel köszönöm a figyelmeteket, mindenkinek csodákkal teli Adventet s karácsonyi készülődést kívánok, ha addig nem találkoznánk. :)



2011. december 30., péntek

BUÉK

.

B ékés álmainkba ne csalódjunk soha
O ltalmazzon minket angyalok mosolya
L elkünkben béke és szeretet virítson
D üh és gaz álnokság meg ne szomorítson
O stoba szólamra ne hajoljon szívünk
G azdagság kísérje minden vidám léptünk
Ú tjaink vigyenek igaz célunk felé
J övendőnk munkája ne váljon kereszté
É jszaka pompásan ragyogjon csillagod
V eled lehessek amikor csak akarod
E gymásra találjon most minden kereső
T ársával éljen minden egymást szerető
K özösen tegyük szebbé ezt a világot
Í zleljünk már most mennyei boldogságot
V áljon minden titkos, szép álmunk valóra
Á ldott legyen minden együtt töltött óra
N evetni tudjunk és őszintén örűlni
O dvas idő fogát messze elkerülni
K eveset mondok végül, de szépet: Kívánok Boldog Új Évet!

(szerző ismeretlen)





Ha valaki még nem döntött volna a szilveszteri menü ügyében... Íme pár ötlet. És ezzel el is köszönök erre az esztendőre: kívok mindannyiunknak nagyon boldog, minden jóban gazdag új esztendőt! B.U.É.K.! :)


Falatkák:
halas töltött tojás
Füstölt lazac moszkvai mártással - főtt tojásra is helyezhetjük, de pirítóssal is kitűnő vagy hajában sült burgonyával vagy kukoricalisztes amcsi palacsintával
quacamole és quesadilla
kaszinótojás
sajtos rudak
sárgaborsós húsgombócok
szpanakopita
sonkakrémmel töltött nagyon ropogós kiflik
tepertőkrém
körözött

Saláták:
babsaláta lilahagymával
lencsesaláta
ecetes krumplisaláta
ecetes kukoricasaláta
olajos savanyúkáposztasaláta
meleg burgonyasaláta harissával
svéd gombasaláta

Sültek
csípős sült oldalas
csülök sörrel, mézzel és finom füvekkel
debreceni sertéskaraj
frédi-béni husi omlósra sütve
kapris-fetás hús - készítsük szűzpecsenyéből vagy karajból
édesköménymagos egybensült
sült császárhús mézzel, rozmaringgal

Elsejére:
chili con carne
hagymás bab - lencséből is készíthető és süthetünk a tetejére egy-egy darab parasztkolbászt
kocsonya és hozzá tormakrém

Melengető-gyomorbélelő levesek:
babgulyás
füstölthúsos céklás raguleves - készítsük disznóból ha babonásak vagyunk
indiai fűszeres sárgaborsóleves
kukoricaleves csilivel
lencsefőzelék mini lilahagymás kenyérlángosokkal és füstölt sült kolbásszal (ha hosszabb lére hagyjuk, levesnek is tökéletes)
lencseleves füstölt akadékokkal
lucskos káposzta
mézes-kurkumás hagymaleves
olasz lencseleves
savanyú répa
sárgaborsóleves háromféle módon
sörös hagymaleves
török vöröslencseleves
török édeskáposztaleves

És néhány szó egy óriási tévhitről a lencsével kapcsolatban. Nem kell beáztatni! Csak alaposan, többször váltott vízben megmosni. A lencse áztatás nélkül is megfő 25-30 perc alatt. Ha beáztatjuk, akkor meg 5 perc alatt, aztán szétfő. Áztatással nagyon rövid tehát a főzési idő, annyira rövid, hogy nem is tud összefőni rendesen az ízesítőkkel. Én azt gondolom, a  25 perc sem hosszú idő. Akkor nem fő csak meg rendesen, ha savas összetevőt teszünk melléje mindjárt a főzés elején. Akkor valóban kemény marad. Pl. paradicsom-paradicsomlé, ecet, citromlé, mustár. Ezért a lencsét mindig akkor ízesítjük ezekkel, mikor már puha. Tehát, hagyma-fokhagyma-babérlevél mehet már a főzés elején. A savanyító anyagok csak a végén.
Tehát. Nem köll beáztatni. Nem is értem, honnan jön ez a tévhit... ? Ki tudja.

2011. december 26., hétfő

Gordon Ramsay karácsonyi kerekrépa levese

.

 

Karácsonykor minden út haza vezet.

                                                                                                          (Ismeretlen) 

 

 

Food & Wine-nál olvastam-néztem a receptet, köszönet érte. Tegnap az ünnepi ebédhez ez lett a leves. Annyiban átírtam Gordon receptjét, hogy egy kevés friss gyömbért is tettem az ételbe és kevéssé sűrűre hagytam, mert vagy levest eszem vagy főzeléket. És Gordon levese nekem már a főzelék kategóriába esik - ízlések és pofonok. :) Máskor is fogom készíteni, mert mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók 4 főre:
80-90 dkg kerekrépa (tarlórépa),
15 dkg tisztított vöröshagyma,
1 szál halványító zeller vagy 5 dkg zellergumó,
1 evőkanál olívaolaj,
5 dkg vaj,
1 nagyobb diónyi nagyságú friss gyömbérdarab,
6-8 szem egész zöld kardamommag,
1 evőkanál méz,
só,
kakukkfű (én citromos kakukkfüvet tettem bele),
1 zöldségleveskocka vagy bármilyen alaplé,
1 dl tejszín,
szerecsendió.

Az olívaolajon és a vaj felén kevés sóval dinszteljük az apróra kockázott vöröshagymát, zellert, gyömbért, majd mikor már üveges, hozzáadjuk a mézet is, a kissé megtört kardamommagokat és a kakukkfüvet. Tovább pirítjuk, hogy a méztől kissé karamellizálódjon a hagyma. Aztán hozzáadjuk a kockákra vágott kerekrépát is és fedő alatt kis lángon pároljuk majdnem puhulásig. Felöntjük alaplével (vagy vízzel és teszünk bele egy leveskockát és arra is ügyeljünk, hogy ne sok vízzel öntsük fel, mert a répa fogja adni a sűrűségét a levesnek). Hagyjuk főni teljes puhulásig a répát. Kóstoljuk a levest, ha valami hiányzik, pótoljuk. Botmixerrel pürésítjük, végül szitán átpaszírozzuk. Újra felforraljuk, kevés tejszínnel krémesítjük-gazdagítjuk. Legvégül, mikor már lezártuk alatta a lángot, a vaj másik felét is belekeverjük, ezzel fényezzük a levest.
Tálaláskor meglocsoljuk extraszűz olívaolajjal és tetszés szerint reszelhetünk rá egy kevés szerecsendiót is.





Olcsó. Egy tányér leves ára 100-120 forint.


Elkészítési idő: 35-45 perc.

Nehézségi fok: kezdőknek.

2011. december 19., hétfő

Porhanyós mogyorós kiflik

.

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
                                               (Weöres Sándor)






























Ez is egy régi családi recept, szoboszlói nagyim sütötte sokszor. Igaz, Ő dióval. A receptet a Bonni krónikák blogon találtam meg - nagyi fejből sütötte, mert annyira egyszerű és mert minden jelesebb ünnepre elkészítette. A recept valóban egyezik, nagyié is pont ilyen porhanyós, finom volt.
A családi keresztségben egyébként ez a süti macskaszar néven híresült el. :)) Ugyanis gyerekkorunkban egyszer rácsodálkoztunk, mikor készült, és valamelyikünk rábökött és közölte: "jé nagyi, ez olyan mint a cicakaki!".
Készíthetjük dióval, mandulával, akár kókusszal is el tudom képzelni. Idén viszont rengeteg mogyoró termett itt zalában, tele a piac ezzel a nagyon finom magfélével. Úgyhogy most mogyorós lett ez az egyszerű kis ünnepi sütemény.

Hozzávalók:
28 dkg liszt,
10 dkg darált mogyoró (nem földi, hanem igazi mogyoró),
7 dkg porcukor,
2 vaníliás cukor,
21 dkg vaj vagy 15 dkg sertészsír
A hempergetéshez még porcukor.

A tésztához valókat összegyúrjuk, majd hűtőben egy órát pihentetjük. Aztán lisztezett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk, majd 5 centis csíkokra vágjuk. A csíkokat 1 centis kis csíkokra vágjuk, hengert formázunk és kifliformára alakítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a kis kifliket és előmelegített, 180-200 fokos sütőben megsütjük. Vigyázzunk, nagyon hamar sülnek.
Még azon forrón-melegében, ahogy kikerültek a sütőből, porcukorba hempergetjük. Korlátlan ideig eláll.






Megfizethető. Egy adag sütemény ára vajjal 660-700 forint, zsírral vagy margarinnal csak 400-450 forint .

Elkészítési idő (pihentetés nélkül): 60 perc.

Nehézségi fok: kezdőknek.