2018. március 13., kedd

Hogyan nem lettem piaci kofa? Egy nem-vállalkozás rövid története.

Ez most egy dühös és szomorú poszt lesz. Vagy felháborodott vagy elkeseredett, vagy kiábrándult és dühös. Ja, mondtam már hogy dühös?




Kitaláltam, hogy szabad időmben sütiket fogok sütni. Olyan tea, kávé mellé való aprókat. Mert hogy esténként van rá 2-3 órám. Másnap pedig fogom a kis kosárkámat, és lemegyek vele a piacra.
Gondoltam - én naív - hogy legalább a kosztpénzrevalót majd megkereshetem.
Gondoltam - én naív - hogy én, az ecceri háziasszony kitaláltam egy olyan vállalkozást, amit magam el tudok indítani és levezényelni, nem kell alkalmazott, üzlethelység, és a többi.
Gondoltam - én a naív - hogy ez nem csak nekem jó, hanem a társadalomnak is, nem élősködöm a nyakán, nem állok sorba segélyért, hanem saját két kezem munkájával előteremtem a megélhetésemre valót. És még örömömet is lelhetem benne.
Üzletasszonyi karrierem amilyen gyorsan felívelt, kétolyan sebességgel alá is hanyatlott. A Nébihes hölgy közölte, hogy előbb rendelkeznem kell egy cukrászüzemmel. 
Maradok lábamlógatva, nemköszönettel. 




Európa más országaiban miért lehet ezt megcsinálni?
Az olasz nők miért ülhetnek kinn az utcán a nagy konyhaasztal mellett, és miért sodorhatják a házitésztát, s árulhatják? Hát nincs tésztaüzemük, oszt mégis lehet. Vagy az angol, francia piacokon miért árulhatnak a süteménytől a sajton át a lekvárig mindent? Vagy Indiától Ázsián át Mexikóig miért élhetnek meg tisztességgel a kisemberek abból, hogy viszik a gázrezsót az utcára, és egy kondérnyi ételt megfőznek minden nap, és nem csak az árus, de a vevő is jól jár, mert jót ehet és olcsón?
Hát a világon virágzik a street food, csak nálunk nem engedélyezett semmi sem? Holott mezőgazdasági ország lennénk a kiváló termőföldekkel, sok ember tudna élni és eltartani a családját abból, amit megtermel és feldolgozva kivisz a piacra.
De mi ehhez hülyék vagyunk. Mi a multikat akarjuk, és a függő rendszert, amiről véletlenül sem tudsz leválni, hacsak nincsenek a zsebedben súlyos milliók, amik eleinte is csak arra elegek, hogy elindíts egyáltalán valamit. A jogszabályokról nem is beszélek, amik évente változnak. Hát ezért nem vállalkoznak a külföldiek nálunk. Mert belefeccölsz egy rakat pénzt valamibe, utána meg tönkrevágnak az adókkal, a megszorításokkal, stb.
Paradicsom is lehetne ez az ország, de mi hülyék vagyunk ahhoz is, hogy ezt észrevegyük és kiaknázzuk.
Rugalmatlan itt minden. És nem, nem a kisember képtelen változni, és nem, nem a kisember tanultan tehetetlen, hanem ez a büdös nagy idióta rendszer, amely függésben tart, rugalmatlan és képtelen a változásra. A kisember alkalmazkodik. Lásd: az elmúlt egy-két évtizedben vagy másfél millió magyar ment el oda, ahol boldogulni is lehet.


8 megjegyzés:

N.D. írta...

Kedvesem, leleményesnek kell lenni. Áll itt a fővárosban az egyik metro aluljárójában egy fiatal lány. Minden este kihoz két nagy szatyornyi sütit. Tálcára teszi, és kínálja az arra járókat. Kérdezem tőle: - Árulod?
Nem, azt mondja, önbizalomhiányban szenved, és az orvosa ezt ajánlotta, amíg az állapota nem javul, munka után hazamegy, süt, és kínál.
Kérdezem tőle, akkor ez ingyen van?
Nem, adjak érte 150 Ft-ot, mert ennyibe kerül az előállítása a házi sütinek.
A lánykának fél éve nem javul az állapota... :D

duende írta...

Itt nincs aluljáró. Amúgy meg a piacos, akivel beszéltem, elmondta, hogy a nénik sem árulhatnák a lekvárjaikat, csak ő nem néz oda, de ha ellenőrzés van, azt sem lehet. És vannak a füstölthúsosok. Eleinte a piaci asztalokra pakoltak ki, jött a Nébih, és a piacot kötelezte, hogy bódékat építsen, most tele van a piac fabudival, mert csak azokban árulhatnak.
Nem fogok kiállni az utcasarokra árulni. Ámbár az az érzésem, még kurvaként is egyszerűbben boldogulnék. Ha már utcasarok. És még egy. Leleményes vagyok és voltam. És csodálkoznak, hogy a fél ország síkítva elhúzott melegebb éghajlatra.

fenci írta...

Ezt sokan űzik felenk is, kozossegi oldalakon, csoportot készítesz, bar konkretan nem irhatod ki hogy arulsz, hanem priviben üzletelsz. És persze, nem hivatalos... ott annyira megkotik a kezed, hogy startból még sem éri belegondolni sem. Pedig igazad van...

duende írta...

Ma kicsit jobban utána néztem a kistermelőinek, és sajnos a süti nem fér bele, sehogyan sem. Olvastam eseteket is, mikor jótékonysági sütiárverést rendeztek valahol, és valaki feljelentette őket, azóta nincs is ilyen, mert nem engedélyezik. Vadon gyűjtött termékeket lehet, ezért is van itt a piacon is pl. gyógynövény-elixíres árus, de a süti nem megy, sajnos. Csomagküldeni meg nem akarok, mert olyan nagy már a postaköltség, hogy elviszi a hasznot.

Anikó írta...

... és ha szájhagyomány útján baráti körben elterjed, hogy tőled lehet sütit venni, és kialakul a kuncsaftkör akiknek sütsz ???? Ennek kellene működnie, mert a vevőnek nem érdeke, hogy feljelentsen, mert örül, hogy beszerzi a hétvégi sütijét ???? Igy kéne megpróbálnod szerintem, és itt még bizonyítani sem tudná senki, hogy "nyerészkedsz" mert csak barátilag sütöttél nekik :-) Én így csinálnám !!!!

duende írta...

Anikó, annyira nem tudok (és nem is szeretek) sütni, hogy mindenféle süteményt bevállaljak. Az aprósütikre vagyok csak kalibrálva, tortákra és krémes süteményeke egyáltalán nem. És amit - valószínűleg - a legtöbben kérnének, az biztos, hogy a torta és krémes süteménye lenne. Azt meg nem vállalnám. És a cél igazából az lett volna, hogy egy héten több nap délelőtt kint ülhessek a piacon, emberek között lehessek végre, beszélgethessek. A sima itthonsütés ugyanúgy a négy fal között tart, ahogy eddig is a négy fal közé szorultam. És ha megrendelésre sütnék, mások kívánságát kell teljesíteni, nem azt süthetném, amihez értek és amit jól csinálok. Semmiképpen.

ZÖLDKOSÁR ∞ MEGYEBIRÓ JOLI írta...

Ugyan Duende! A sütiken kívül mi az, amit meg tudsz csinálni? Ahogy innen a blogról megismertelek… szinte mindent. Válassz mást a süti helyett. Én bizony lettem piaci kofa, pontosan azért, amiért Te szeretnél lenni… idézlek: „a cél igazából az lett volna, hogy egy héten több nap délelőtt kint ülhessek a piacon, emberek között lehessek végre, beszélgethessek.” Vittem ki saját készítésű lekvárokat, pácolt chilit, paprikakrémet, gyógynövény esszenciákat, horgolmányokkal díszített levendulazsákokat, bodza- levendula- mentaszörpöket. Hol a kolbászos, hol a szappanos barátom mellé pakoltam ki. Imádtam. Nem tudtak belém kötni. Drága Duente, légy rugalmas, és ne add fel! A dühöt pedig rúgd seggbe, mert az eltakarja az álmaidat. A sütiket pedig tedd kínáló kosárba, és akinek kell, add a pult alól. Üdv. Joli

duende írta...

Már elpárolgott a dühöm. :) Sajnos ahhoz is kellene saját kert, hogy lekvárt vagy savanyúságot vagy egyebeket árulhassak, mert csak emellé adják a kistermelői igazolványt, de én városi lány vagyok, hatalmas kertem az ablakpárkányokra korlátozódik. Azért még gondolkodom. Az erdőn-mezőn gyűjtéssel meg csak embernek csinálnék pluszmunkát, azt meg nem szeretném, és ilyen árus amúgy is van már kettő is ezen a kis piacon. Szóval ezt kilőttem helyből. Nem eccerű. :)