2016. december 10., szombat

Karácsonyfadíszek szódabikarbónából


Egy kis kedvcsináló. 🎄 👐




Házilag főzhető gyurma szódabikarbónából és étkezési keményítőből. A receptet itt találtam hozzá.

Hozzávalók kb. 35 db díszhez:
285 gr szódabikarbóna
70 gr étkezési keményítő
185 ml (grammban ugyanennyi) víz

A három anyagot összekeverjük egy közepes lábosban, és közepes lángon melegítjük állandó keverés mellett. Nagyon hamar felforr és besűrűsödik. Amikor már egybeállt, még főzzük 2-3 percig hogy teljesen gyurma állagú legyen, s készen is van. Azonnal folpackba csomagoljuk légmentesen és hagyjuk kihűlni. Hűlés után átgyúrjuk szép simára, és kinyújtjuk 3-4 mm vastagságra. 




A nyújtásnál mindig emeljük fel a konyhapultról a masszát, hogy ne ragadjon oda az egész, mert ahogy mintázzuk, úgyis kicsit ragadós lesz. Óvatosan emeljük ki a kiszúrt formákat, hogy ne deformálódjanak. Ezt egy hajlékony pengéjű kés segítségével tudjuk megtenni, amivel alányúlunk, és óvatosan elválasztjuk a figurát a konyhapulttól. Végül lyukat készítünk bele, hogy fel lehessen majd akasztani.




Száradnia kell. Vagy forgatjuk, vagy én például a radiátor tetejére tettem, mert lyukacsos, és így egy éjszaka alatt tökéletesen meg is száradt.
Hagyhatjuk fehéren, de színezhetjük, festhetjük is. Én akrylfestéket használtam, és csillámos körömlakkot.
Nagyon jó állagú, könnyű vele dolgozni és nagyon szép hófehér, kissé csillogó a felülete. Olcsó és egyszerű megoldás a karácsonyfa díszítésére. De más is készülhet belőle persze, kis mécsestartók, címkék, képek, stb...
A masszát lehet ételfestékkel színezni is.

3 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Köszönjük a szódabikarbóna-massza receptját, már csak a kiszúróformák beszerzési helyéhez kérünk egy linket. Szép Karácsonyt mindenkinek!

Anikó írta...

Nahát, hogy te miket nem tudsz, és milyen klassz extravagáns díszek lettek, még ajándéknak is tökéletes, igaz ???? Nagyon tetszik :-)

duende írta...

Zsuzsa, bárhol kaphatók már ilyen karácsonyi kiszúrók. Netes áruházakban is, de spárban, piacon is láttam. Én anyumtól örököltem meg őket.

Meg is kapták sógornőmék, szerintem nagyon jól nézett ki a fájukon a sok fehér-arany-bronz dísz! :)) Idén csinálok magunknak is, anynira egyszerű, olcsó és mutatós! :)