2013. április 21., vasárnap

Kucsmagomba leves és "búbos hús"

   Azok a barátaim, akik már hosszú ideje tanulmányozzák a jógát, azt mondják, hogy az ember addig nem is érzi igazán az asram hatását, amíg el nem hagyja a helyet, és vissza nem tér a megszokott, hétköznapi életébe. – Akkor veszed csak észre – mondja a volt dél-afrikai apáca –, hogy a belső polcrendszered teljesen átrendeződött. – Bár ebben a pillanatban nem igazán tudom, mi számít megszokott életnek. Úgy értem, éppen arra készülök, hogy összeköltözzem egy vén indonéz füvesemberrel – ez hétköznapi életnek számít? Talán… Ki tudja? Mindenesetre a barátaim szerint a változások később tűnnek csak fel. Egyszer csak azt veszed észre, hogy azok a rögeszmék, amelyek egész életed során elkísértek, most eltűnnek, vagy hogy utálatos szokásaid végre megváltoznak. Apró bosszúságok, melyek valaha az őrületbe kergettek, nem zavarnak többé, míg azokat a régi kínokat, melyeket csupán megszokásból tűrtél el mostanáig, ezután már öt percig sem tolerálod. A mérgező kapcsolataidat kiszellőzteted vagy megszabadulsz tőlük, és derűs, jótékony hatású emberek tűnnek fel az életedben.

(Elisabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)





Bár már nagyon sokfajta gombát kóstoltam, ez a nagyon ízletes kucsmagomba eddig kimaradt a repertoárból. Most viszont tudtam venni kedvenc gombász bácsimtól a piacon. Készült leves belőle és töltelék húsokhoz. Tényleg nagyon aromás, remek gombafajta.

Hozzávalók 4 főre:
20 dkg kucsmagomba,
1 nagy fej saláta,
3 nagyobb gerezd fokhagyma,
3 szál újhagyma zölddel együtt,
3-4 dkg vaj,
só, frissen őrölt bors.
1 csapott evőkanál szárított tárkony,
kevés kakukkfű,
2 zöldségleveskocka vagy zöldségalaplé
vagy ha van krumlifőzőlé az is tökéletes,
1/2 dl száraz fehérbor,
1 mokkáskanálkányi kristálycukor,
1/2 dl tejszín.
Betétnek: szikkadt kenyérszeletek vagy
bármi más, ami szimpatikus: tészta, krumpligombóc,
gersli, vagy akár rántottadarabok.

A gombát felvágtam szeletekre és sóval, a fűszerekkel a vajon megpároltam, míg összeesett. Hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát is, azt is megdinszteltem. Felöntöttem fehérborral, és hagytam 2-3 percig erősen forrni, hogy az alkohol elillanjon belőle. Felöntöttem vízzel, és beletettem az apróra összevágott salátaleveleket is. Forráskor a 2 leveskockát is beletettem, meg a pici cukrot, mert így lett telt, kerek az íze. Forraltam 10 percig, végül a tejszínt is hozzáöntöttem.
A tányér aljára szikkadt kenyérszeletet tettem, és arra mertem rá a levest. Isteni finom.




Biztosan emlékeztek a "búbos húsra", ma már igazi retroételnek számít... Viszont finom. A kucsmagomba másik feléből tölteléket csináltam.

Hozzávalók 4-6 szelet húshoz (karajhoz vagy csirkecombhoz):
2 zsömle,
20 dkg kucsmagomba,
3 dkg vaj,
3-4 szál újhagyma zölddel együtt,
1 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
2 tojás
és ha van otthon: 1 mokkáskanál gombapor
és szeletelt bacon szalonna.

A gombát szeleteltem, a vajon megsütöttem sóval, fűszerekkel (apróra vágott fokhagymával együtt), egészen addig, míg már nem volt leve. A zsömlét beáztattam, kinyomkodtam, hozzáadtam a kihűlt sült gombát, a felszeletelt újhagymát, a tojásokat és jól összekevertem.
Tölthetjük csirkecomb bőre alá is, dagadóba is, de búbos hús is készülhet vele: a húst klopfoljuk ki, sózzuk be és tegyünk rá a töltelékből. Szeletelt baconszalonnába göngyöljük be, tegyük kivajazott tepsibe és előmelegített sütőben 200 fokon süssük cirka 25-30 percig.

2 megjegyzés:

Zsóka írta...


Nagyon tetszenek a leveseid, mindig szívesen olvasom a recepteket, és van amit el is készítek. A fotók pedig csoda szépek.
Imádjuk a búbos húst. Amikor az első Horvát Ilona szakácskönyvemet kaptam, ifiasszony koromban, az volt az első, amit elkészítettem belőle, és azóta is a kedvenceink közé tartozik. A kucsmagombát viszont még nem kóstoltam. Erre a csiperke, a szegfű gomba,a galamb gomba, és a pereszke terem.

duende írta...

Köszönöm szépen Zsóka! :)
Nálunk is sokszor volt terítéken. Hát, mi itt zalában el vagyunk kényeztetve. Szinte minden fajta gomba megterem a sok szép erdőben. :)