2011. március 7., hétfő

Nagyböjt előtt

.

Holnaptól indul a nagyböjt. Még ha el is felejtettem volna, a tegnapi böjti szelek emlékeztettek rá rendesen. Ők nem nézik a naptárt, mégis itt vannak és mint minden évben: fújnak, fújnak, fújnak. A csontunkig hatolnak s kifújnak belőlünk minden régit, minden fölöslegeset.
Holnap, vagyis húshagyó kedden még eszünk húst.
Hamvazó szerdán nem és torkos csütörtökön még el lehet fogyasztani a maradék húsos falatokat. És péntektől már valóban elkezdődik a húsvétig tartó nagyböjt.
Sokan azt gondolják, ez csak valamifajta vallásos önmegtartóztatás vagy valami ilyesmi. De nem. Bár nem vagyok híve semmilyen fajta aszkétizmusnak (ismertek már ennyire), de a böjt időnként szükséges és nagyon áldásos. Ahogy a lakásunkat vagy autónkat kitakarítjuk időnként, úgy a testünket is szükséges alávetni a tisztításnak. A testi megtisztulás mellett a böjt a lelki tisztulást is megcélozza, tehát a böjt - hogy divatos szóval éljek - holisztikus. Ha valaki elszánja magát rá, akkor ezen időszak alatt nem kellene tévét sem nézni, internetezni sem. Vagy csak minimálisra korlátozni mindkettőt. Azokat az időket amiket a gép és képernyő előtt töltünk úgy egyébként, meditációra, befelé fordulásra kéne szánni inkább.
Érdemes naplót is vezetni ilyenkor, a bennünk zajló folyamatokról. Fantasztikus mennyi mindenre ráláthatunk ezáltal önmagunkban.
A tavaszi nagyböjt a természet ritmusába illeszkedik, annak leképezése. Ahogy tavasszal minden megújul, úgy az embernek is szüksége van erre. Elhagyni minden salakot és új lényként az új évkör új ciklusaiba integrálódni - ez a nagyböjt lényege. Együtt létezni és dobbanni a természet, a Föld ritmusával.
A 40 nap misztikus időtartam. Illést egy angyal segítette mikor kimerülten, elfásultan elindult a Sínai Hóreb-hegyre, hogy 40 nap alatt odaérjen, s Istent új módon tapasztalhassa meg. Mózes 40 nap és 40 éjszaka maradt a hegyen. Az özönvíz 40 napig tartott. A zsidóság 40 évig vándorolt a pusztában. Jézus 40 nap és 40 éjszaka böjtölt - szintén a pusztában. A tibeti halottaskönyv szerint az elhunyt lelkek még körülbelül 40 napig tartózkodnak a Föld szférájában. A 40 nap tehát egyfajta választóvonal. A változásokhoz ennyi idő kell, hogy valóban elmélyüljenek és meg is maradjanak.
Azt hiszem ma érdemes leülnünk és megfontolnunk, belevágjunk-e a nagyböjtbe. Van aki ilyenkor csak a húst hagyja el, de halat eszik. Van aki azt sem. És van aki minden tejes dolgot is elhagy. Van aki a húst, halat nem eszi, minden mást igen, viszont egy nap csak egyszer eszik jóllakásig. Gondoljuk végig, számunkra melyik lehet az ideális. Ilyenkor érdemes gyógynövényteákat is inni, segítik a tisztulást. Különösen a csalán, a citromfű. A gyömbér és a ginzeng például vitalizál. A zöld tea pedig egyszerre tisztít, erősít, regenerál. Válasszunk olyat, amit szeretünk, ami jólesik. Használjuk a teák kiválasztásánál az intuíciónkat, hiszen nem vagyunk egyformák. Segédeszközként Kinga bejegyzését ajánlom, a Fűben-fában orvosság c. blogjáról.
Aki úgy dönt végig csinálja, annak kívánok kitartást, megújulást, feltöltődést és teljes megtisztulást!

Recepteket a vega tematikus recepttárban találtok.

7 megjegyzés:

Ritmus írta...

Valóban nincsenek véletlenek! Napok óta fáj a gyomrom a húsevés után és kezdenek előjönni az allergia tünetei rajtam..Most meg idejöttem és miről írsz? Ennyi véletlen nem lehet már! Szóval én lehet, hogy nekiállok! Köszi, hogy írtál róla!:DDD

Detti írta...

Én már régóta elég rossz passzban vagyok és szeretném végigcsinálni, nagyon tetszett, amit írtál róla.
Nálunk egy fiatal pap van és ő is azt mondta, hogy nem feltétlenül/csak a húsról kell lemondani, hanem arról, amit szeretsz. Én a hús mellett az édességről is le fogok mondani.

duende írta...

Ritmus: :) Vágj bele! Mi is böjtölünk férjurammal. :)


Detti: kitartást és megújulást kívánok, biztosan jót fog tenni! :)

margoo írta...

Veletek tartok én is! Pont ma döntöttem el. Jó,hogy itt Nálad is olvasok róla,ez erősít!

duende írta...

Margoo: jót fog tenni, ebben biztos vagyok! :)

margoo írta...

A szalonnával egyébként mi a helyzet? Ez mindig felmerül,de soha senki nem tudja hova lehet sorolni! A húsok közé? Állati termék az biztos,de mi köze a húshoz? Én azért enném ilyenkor,mert jó kis házi sütésű kenyérrel finom,de főleg,hogy rengeteg zöldséget lehet fogyasztani hozzá. Duende,szerinted nem böjttörés a szalonna?
Köszi :o))

duende írta...

Margoo, egyértelműen húsféle. Böjtben tehát kerülendő.
Javaslom helyette a körözöttet, túrókrémeket, sárgaborsókrémet, hummuszt és hasonlókat! :)