2010. május 21., péntek

"Orly-módra"

Egy Nobusige nevű katona érkezett Hakuinhoz.
- Valóban létezik Paradicsom és pokol? - kérdezte a katona.
- Ki vagy te? - érdeklődött Hakuin.
- Szamuráj vagyok.
- Te? Szamuráj? - csodálkozott Hakuin. - Vajon melyik uralkodó fogadna maga mellé testőrnek egy ilyen koldusképű fickót?
Nobusige szörnyen megdühödött és kardja után nyúlt.
- Nocsak? Még kardod is van? Biztosan túl életlen ahhoz, hogy fejemet vegye.
Ahogy Nobusige előhúzta kardját, Hakuin megjegyezte:
- Íme, kitárultak a pokol kapui!
A szamuráj a szavak hallatára megértette a mester tanítását, kardját visszadugta hüvelyébe és meghajolt.
- Íme, megnyíltak a Paradicsom kapui! - szólalt meg Hakuin.


(Zen buddhista tanítások)




Valójában ezt az ételt csak azért teszem fel, mert én sem tudtam, hogy az "Orly"-módra a sörtésztában sült fogásokat jelenti. A sörtészta pedig nem más, mint egyszerűen tej helyett sörrel készült palacsintatészta.
Tegnap valami gyors fogást kellett készítenem, Ember meg éppen hozott fel a pincéből pár dobozos sört ebéd előtt. Így aztán a sörtésztába bundázott hús mellett döntöttem. A neten kerestem a receptet, és akkor leltem rá erre az összefüggésre.
Kétféle bundázási módot találtam. Én meg megcsináltam egy harmadikat.

1. verzió:
20 dkg liszt,
2 tojás,
só,
kb. 2-2,5 dl sör.

Ez 4 főre való akármi bebundázásához elegendő. A tojásokat ez esetben szét kell választani, a fehérjét habbá verni pici sóval. A lisztet egy másik tálba szitálni, kevés sóval elkeverni, beleütni a tojások sárgáját és eleinte kevés sörrel csomómentesre kikeverni, majd addig higítani, míg elérei a sűrű palacsintatészta állagot. (Sűrűn könnyebb csomómentesre keverni.) Végül a fehérjehabot is hozzákeverjük.

2. verzió:
20 dkg liszt,
2 tojás,
só,
2-2,5 dl sör.

A hozzávalók ugyanazok, csak a tojásokat egyben adjuk a tésztához, ugyanúgy, mintha palacsintatésztát készítenénk. Tehát tálba liszt sóval elkeverve, tojások beleütve, majd fokozatosan sörrel csomómentesre kikeverve.
Ez a kettő a klasszikus sörtészta.

A 3. verzió látható a képen.
Hozzávalók:
20 dkg liszt,
só,
1/2 csapott mokkáskanál sütőpor (el is hagyható),
2-2,5 dl sör.

Én kihagytam a tojást, mert nagyon ropogós bundát szerettem volna sütni. Olyat, ami ha kicsit áll is, akkor sem puhul be. Hát ez olyan lett.

Van egy 4. verzióm is, ami alkalmas maradék tojásfehérje felhasználására.
A tésztába vagy egyszerűen csak tojásfehérjét keverjünk, vagy felvert tojásfehérjét. Szerintem ez is egy jó változat.
Elkészítés: A lisztet összevegyítettem a sóval és a sütőporral, majd kikevertem a sörrel. Hagytam állni 15 percet, aztán sütöttem. Lisztezni sem kellett a húst, magától is nagyon jól megtapadt a massza. A bunda nagyon könnyű, de nagyon-nagyon ropogós lett. Isteni.
Bundázhatunk így hamar átsülő húsokat: csirkemellet, pulykamellet, karajt. A halhoz is kitűnő az Orly-mód, illetve zöldségekhez is: karfiolhoz, cukkinihez, csillagtökhöz, burgonyához, hagymához, stb. Ezt a bundát lehet fűszerezni is, illetve pl. szezámmagot adni hozzá. Szóval variálható. Kitűnő egy egyszerű friss salátával is, de adhatunk mellé újburgonyát, rizst is.
A lényege a sütésének, hogy nagyon bő olajban süssük, közepes vagy kicsit kisebb hőfokon. Ugyanaz igaz itt is, mint a rántott húsnál: minél bővebb olajban sütjük, annál kevesebbet szív be, annál kevésbé lesz olajízű. Ezt az eredményt tehát a bő olaj és a megfelelő hőfok adja ki. Ha túl hideg olajba tesszük, akkor megszívja magát. Én a tésztából egy cseppet az olajba szoktam cseppenteni, és ha leszáll az aljára, de egyből föl is rúgja magát és gyöngyözve sülni kezd - az a jó hőfok. Míg az olaj alján marad a tésztacsepp, addig hideg a zsiradékunk.

14 megjegyzés:

Padparadsa írta...

Egy hete szemezek én is az Orly panírral, valamelyik főzős műsorban láttam! Vettem is hozzá halat, de valahogy vajban sütve "elfogyódott"... :) Most megint felcsigáztál. Nagyon szép lett! :)

Vajda János írta...

A felvezető szöveg már önmagában megérte, de a többi is. A sörtészta a kedvenc sütési módszerem a grillezés mellett. A tojás nélküli megoldás nagyon bejön, ki is próbálom, mert szerintem is úgy az igazi, ha ropog. Köszi :)

Csibe írta...

Nagyon guszta! Én is szoktam hasonlót csinálni, szeretjük.

jókaja írta...

Rántottam már gerezdes új fokhagymát sörtésztában. Annak is mostanában van szezonja.
Bármilyen megrögzött ragadozót levesz a lábáról ;-)

Wise Lady írta...

Múlt héten én is sütöttem benne csirkemellet. Frissen isteni ropogós, és gyorsan lehet vele dolgozni.

Thrini írta...

Én a kettes verziót használom, főként halhoz.
A tojás nélküli verziót alkalomadtán kipróbálom. Köszi. :)

duende írta...

Köszi szépen Padparadsa! Nagyon finom ropogós volt! :)


János, bátran ajánlom - még mikor kihűlt akkor is eszméletlenül ropogott a bundája! Tényleg finom! :)

Köszi Csibe, és most a friss zöldségekhez is majd milyen jó lesz!

Jókaja, nagyon jó tipp, köszi szépen! :)

Whise Lady, valóban nagyon gyors étel, kiváló olyan alkalmakra, mikor kevés időnk van főni. És ez a tojás nélküli sörtészta még akkor is ropogós marad, ha kihűlt már!

Thrini, majd én is alkalmazom halnál is! És bátran ajánlom, ha szereted a nagyon ropogós bundát husin, halon vagy zöldségen! :)

ORsi írta...

én sem tudtam eddig, hogy ez az orly-mód. ez a "ropogós-marad" nagyon izgalmasan hangzik. felis jegyeztem, el ne felejtsem.

Magdi írta...

Kipróbáltam,bejött mindenkinek a családban.Legközelebb a tojás nélküli változat a "soros".Várom, az is tetszeni fog a csapatomnak?
Köszönöm a jó kis recepteket!

duende írta...

Kedves Magdi! Örülök hogy ízlett! :) Szerintem igen, még jobban, mert ropogósabb! :)
Nagyon szívesen!

Unknown írta...

Eszmeletlenul joo.. sokkal jobb mint tojassal. Koszonom.. es vegavetzionak is kituno

duende írta...

Nagyon szívesen! :)

nagypapi írta...

Hézagpótló összefoglaló, köszönjük!

duende írta...

:) nagyon szívesen! :)