2010. január 19., kedd

Fahéjas, mazsolás sertésmáj



Csak összerittyentettem, mert még ma is maradékhasznosítok: aszalódó narancsok, almák, regement zöld újhagymaszárak csokorban, s láss csudát: valami hihetetlen jó sült ki belőlük. Ez ám az alkímia.
A májat akciósan, 200 Ft/kg-os áron vettem. Luxus a tányéron, ami a pénztárcát is kíméli.

Hozzávalók 4 főre:

80 dkg sertésmáj kb. fél cm-es szeletekre vágva
3 nem túl nagy gerezd fokhagyma
3 nagy vagy 4 kisebb alma hámozva, gerezdekre vágva
4 narancsnak a leve és 1-nek a héja reszelve
6 dkg mazsola
1 csokor újhagymának a hosszú, zöld szárai apróra vágva
egy kb. 10 cm-es friss rozmaring ágacskának a levelei apróra vágva
frissen őrölt bors
1/2 mokkáskanálkányi őrölt fahéj
2 teáskanál méz
1,5 dl száraz rozébor
kevés liszt
1 evőkanál olívaolaj
3 dkg vaj
 
A májszeleteket vékonyan beliszteztem és a vaj-olaj keverékén hirtelen pirosra sütöttem. Félretettem, majd az almagerezdeket is serpenyőbe tettem és őket is nagy lángon sütöttem a mézzel együtt. Mikor kissé karamellizálódtak, levettem a lángot és az apróra kockázott fokhagymát is beletettem, hagytam, hogy az illata felszálljon, majd felöntöttem borral. Hagytam forrni 1- 2 percig, aztán a narancslét is a serpenyőbe öntöttem. Visszatettem a májszeleteket, borsoztam, fahéjat tettem bele, és az aprított rozmaringot is hozzáadtam a mazsolával egyetemben. Hagytam forrni nagy lángon, míg a levét felére elfőtte és kissé besűrűsödött a szaftja. És készen is volt. Forrás után már csak 5-10 percig szabad főzni, így nem keményedik meg a máj. Tálalás előtt sózzuk csak. A reszelt narancshéjat is csak a végén adjuk hozzá.
Köretnek kölest készítettem, mert nagyon szeretem. Jól illett hozzá. De polentával (puliszkával), kuszkusszal vagy bulgurral is nagyon jó lenne. És természetesen főtt burgonyával vagy rizzsel is.
Ez a recept működne vadhússal is, kacsával is, vagy marhahússal is szerintem.
A kölest roppant egyszerű megfőzni: amennyi a gabona, két és félszer annyi víz kell hozzá. Csak feltesszük a szűrőben átmosott kölest enyhén sós vízben főni, forrás után a lehető legkisebb lángra tesszük és fedő kell rá. Mikor beszívta a vizet nagyjából - ez mennyiségtől függ, de nem több 10-15 percnél -, hagyjuk még fedő alatt negyedóráig és készen is van. Egy főre olyan 10 dkg kölest számolhatunk.

4 megjegyzés:

ZÖLDKOSÁR ∞ MEGYEBIRÓ JOLI írta...

Az idézet roppant időszerű, most tényleg mindenkinek választania kell és nem elfogadni azt az állóvizet, amiben van. Remélem, sokan megértik a sorok üzenetét.
A recept, pedig egyszerűen... hümm...
Angyali.

trinity írta...

Az üzenetet vettem!:)

A ragu pedig csodás-de leginkább annak örülök, hogy itt vagy újra!!!
Puszi!!!

duende írta...

Egyetértek Joli! :) Mint mindig! :)

És köszönöm!

duende írta...

Akkor jó Trin! :))

Neked is. :)