2008. október 10., péntek

Palócleves



A Birodalom az elmezavar intézménye, kodifikációja; őrült, és őrületét erőszakkal kényszeríti ránk, hiszen a természete az erőszak. Ki a Birodalommal harcba száll, azt megfertőzi az elmezavar. Ez a paradoxon: aki legyőzi a Birodalom egy szegmensét, maga lesz a Birodalom, vírusként szaporodik, ellenségeire erőlteti akaratát. Így lesz saját ellenségévé.


(Tractatus Criptica Scriptura, a Valis függeléke, Philip K. Dick)







Talán az egyik legfinomabb étel, ami zöldbabból készül.

Hozzávalói 8 főre:
1 kg dkg marhalábszár (azt hiszem, eredetileg birkahusiból készül),
1 kg zöldbab,
2 fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1/2 kg burgonya,
6-7 evőkanálnyi olaj,
2 teáskanál pirospaprika,
1 paradicsom,
1 zöldpaprika,
köménymag vagy őrölt kömény,
só, kevés ételízesítő,
egészbors,
2-3 babérlevél,
2 dl tejföl,
1 evőkanál liszt.

Úgy készül, mit a gulyás. Tehát olajon üvegesre pároljuk a kockázott vöröshagymát, aztán rádobjuk a kockázott húst, pirospaprikát és kevés vizet. Sózzuk,és és 5 perci erős lángon kevergetjük, majd felöntjük 2 dl vízzel. Ezt addig tesszük, míg a hús puha nem lesz. Tehát egy pörköltalapot csinálunk.
Aztán hozzáadjuk a darabolt zöldségeket, a többi fűszert is, felöntjük és puhulásig főzzük. Végül tejföllel behabarjuk. Friss kenyérrel vagy pogácsával, erőspaprikával kínáljuk.
Vegetáriusok figyelmébe is ajánlom, mert hús nélkül is egy nagyon ízletes és gazdag - és finom! - leves ez. Ekkor a krumpli és a zöldbab adja a "pörköltalapot". A fűszerezés teljesen megegyezik.

Nincsenek megjegyzések: