2008. június 4., szerda

Muszaka


Ha majd elindulsz Ithaka felé,
Válaszd hozzá a leghosszabb utat,
Mely csupa kaland és felfedezés.

(Konsztantinosz P. Kavafisz)




Szerintem a legjobb, ami cukkinivel történhet, az hogy muszaka lesz belőle. Főleg hogy napok óta Zorán profétikus szövege jár a fejemben: "ne várd a májust, hiszen közelít a tél"... Szóval ebben a zord időben a második legjobb dolog begyújtani a konyhában a sütőt, az első, amint már említettemvolt, a muszaka.
Amit leírok, viszonylag nagy mennyiség, mert kevesebbel nem érdemes kezdeni, ugyanis kissé macerás étel, másrészt mert a legnagyobb hosszúkás tepsimre van kalibrálva (36-szor 24-es).

Hozzávalók 6 főre:
  • 80 dkg salátacukkini
  • 80 dkg burgonya (tisztítva ennyi)
  • kevés olívaolaj a sütéshez
a raguhoz:
  • 80 dkg darált marhahús (bárány lenne az igazi, de mifelénk egyáltalán nincs)
  • 25 dkg vöröshagyma (tisztítva, ez kb 2 nagyon nagy fej)
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 4 nagyobb gerezd fokhagyma
  • 1 hámozott, darabolt olasz paradicsom konzerv
  • só, frissen őrölt bors
  • 1/2 mokkáskanálnyi őrölt római kömény
  • 1 mokkáskanálnyi kakukkfű
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj
a besamelhez:
  • 6 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 6,5 dl tej
  • só, frissen reszelt szerecsendió
  • 2 tojás
  • 10 dkg reszelt olvadós sajt

A cukkiniknek levágtam a két végét, megmostam, megtöröltem, hosszában kb. 3-5 mm-es szeletekre vágtam. A burgonyát szintén, csak azt hámoztam is. Egy nagy serpenyőben mindig kevés olívaolajat öntve bele, megsütöttem mind a cukkiniket, mind a krumpliszeleteket. Inkább grillezésnek lehet mondani, jó barnásra érdemes sütni. (Ez legfőképpen akkor igaz, ha padlizsánmuszakát készítünk. A padlizsán borzasztó, ha nincs megsütve feketésre, alaposan.)
Ezt a műveletet lehet sütőben is végezni, a nagy gáztepsit szépen kirakjuk a hozzávalókkal, s alaposn megsütjük. Nekem a serpenyőben grillezés egyszerűbb, így mindig így csinálom.
Elkészítettem az alap besamelt vajból, lisztből, tejből. Hagytam langyosra hűlni, aztán felvertem alaposan, jó habosra két tojást, amit a mártáshoz kevertem a reszelt sajttal együtt.
Közben, míg hűlt a besamel, a vöröshagymát, fokhagymát apróra kockáztam, olívaolajon kevés sóval megdinszteltem, majd hozzáadtam a darált húst, amit a fűszerekkel fehéredésig sütöttem. Ezután adtam hozzá a paradicsomkonzervet is, és alaposan összerottyantottam, annyira, hogy elfője a levét.
A tepsit alaposan kiolajoztam olívaolajjal. Alulra került a krimpliréteg, rá a cukkini, rá a darált hús, végül a tojásos-sajtos mártás. Előmelegített, 180 fokos sütőben addig sütöttem, míg a teteje szép pirosasbarnára sült.
Tálaláskor megszórhatjuk aprított petrezselyemzölddel, vagy mentával.
Hát isteni.




Padlizsánból ugyanígy készül. Vega módra is lehet csinálni, ha a paradicsomszószt csak üresen, magában készítjük. Sokszor csináltam hús nélkül is még vega koromban, az egyik kedvencem volt úgy is. Vegánok csinálhatják valamilyen növényi tejjel a besamelt, természetesen tojás és sajt nélkül.

Nincsenek megjegyzések: